Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1968-10-12

p 11 I » - 10 - * Horváth, elvtárs: Az anyag beterjesztésével, annak formai és tartalmi részével egyet­értek. Azzal is, hogy nemcsak a pozitív dolgokat tartalmazza. Ami kor a munkamódszerről, a munkastílusról beszélünk, azt hiszem, bizonyos vonatkozásban értékítéletet is alkotunk a PB irányitó és vezetői tevékenységéről is. Hiszen a PB irányitó, vezető tegékeny­­sége arra irányul, hogyan tudnánk minél nagyobb tömegeket felzár­kóztatni a pártunk politikája mögé. Én is egyetértek ezzel a munka­módszerrel és helyesnek tartom azokat a tájékoztatásokat, amiket a PB titkárai tartanak, - de hiányolom, és talán többet kellene foglalkozni a helyi és talán elsősorban a területi politikával is. Azt hiszem mód lenne arra, hogy bármennyire sűrített a PB-nk munka­terve, de azért helyes lenne, ha egy-két ilyen téma bekerülne, mert ezekben benne volna a különböző tömegszervezetek, elsősorban a Népfront munkája is. Helyes, ahogy felveti az anyag a határozatok kérdését. Helyes, ahogy belefolynak a PB tagjai a határozatok előkészítésébe, de ugyanak­kor nem bírnak tudomással teljes egészében a végrehajtásról, nem folynak bele a végrehajtásba, annak ellenőrzésébe, ügy vetették fel z a PB tagjai, hogy nem vonják bele úgy őket az ellenőrzésbe, mint a határozatok meghozatalába. Éppen ezért helyes lenne bevonni a határozatok ellenérzésébe, a határozatok végrehajtásába^, annak elle­nére, hogy a munkabizottságok jól dolgoznak. Egyetértek azzal, hogy a bizottságok alkalmasak arra, hogy.a külön­böző térületek politikai, gazdasági életét vizsgálva közvetlenül se­gítséget nyújtsanak annak: az alapszervezetnek, vállalatnak, vagy intézménynek, ahol ez a vizsgálat történik. Éppen ezért igazat adok azoknak, akik azt mondják, hogy jobban vonják be a PB tagokat az egyes részfeladatokba, az egyes kérdések vizsgálatába, - amálért a PB, mint kollektív testület egyértelműen felelős. A PB tagok úgy kérik a jövőben az előkészítést^ ezen a területen, hogy sokkal részletesebben kérik a tájékoztatót és ismertetést: tegy azokra vonatkozólag, akik különböző funkcióbaijfcerülnek beállításra. Más­részt kérik a részletesebb információt, informálást, hogy ki és miért kerül át más területre. Az a 14 pártbizottsági tag, akivel mi beszélgettünk, nagyon örülte ennek a módszernek, hogy úgy határozott a PB, hogy egyenként beszél­­gessünk el mindenkivel, és a jövőben is tartsa meg a PB ezt a jó munkamódszerét, hogy figyeljen az egyéni beszélgetéseken keresztül isx óda, hogy mi foglalkoztatja a PB-tagokat. Még annyit, hogy szabad egy kicsit több időt szakítani az elvtár­saknak, a PB titkárainak arra, hogy leüljenek az elvtársakkal és foglalkozzanak egyéni problémáikkal is. Szende elvtárs: Külföldön voltam, azért kimaradtam ebből a beszélgetésből. Meg kell mondani, hogy a kérdések egyrészére tudok csak választ adni, de a többi csak kérdés marad. Nekem is pozitív véleményem van a PB munkájáról, munkamódszeréről. Mégis, amivel nem tudok egyetérteni, hogy nem kellene-e gondolkozni azon, hogy mi lehet a jelenleginél megbízhatóbb kontroll ás a PB munkájára. Jelenleg ez egyrészt a saját véleményünk, másrészt a felettes szervünk véleménye, harmadrészt a titkárok véleménye. De véleményem szerint ez nagyon szűk kör, ezért nézni kellene, hogyan lehetne szélesebb körben vizsgálni azt a kérdést, hogy hogyan működűnk. L- 1 -_1

Next

/
Thumbnails
Contents