Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1968-10-12

r n- 5 -fel és kerül megtárgyalásra testületi ülésen, így az alaposabb vizsgálat jobb és körültekintőbb végeredményt hozhat e munkánk elvégzésénél. A VB foglalkozott a kerületi Rendőrkapitánysághoz tartozó pártszervezetek szervezeti életével. Igen alapos és komoly vita után azt a javaslatot fogadta el, amely szerint a leg­célszerűbb és a legmegfelelőbb 3 önálló alapszervezet kiala­kítása, a vezetőségválasztásokkal egyidőben. A szervezeti élet ilyen módon való kialakításával a BPB Adm. Osztálya is egyetért. Október 4-i ülésén foglalkozott a VB a kisipari termelő szövet­kezetekben dolgozó pártszervezetek munkájának értékelésével és az ebből adódó feladatokkal. A jelentés ugyancsak brigádvizs­gálat alapján készült a VB elé. A VB határozata szerint a jelentésben foglalt megállapításokat, a VB ülésen elhangzott x-x észrevételekkel, javaslatokkal kiegészítve meg kell beszelni a KTSZ-ek párt- és gazdasági vezetőivel egy közös megbeszélésen, majd a vezetőségválasztások után. Tömegpolitikai kérdésekkel foglalkozva megtárgyaltuk, majd titkári értekezleten tovább vittük a politikai irodalom terjesztésének és felhasználásának jelenlegi állását. Megtárgyaltuk továbbá "A közérdekű bejelentések és egyéni pana­szok intézésének módjáról a kerületi Tanácsnál, Rendőrségnél, Ügyészségnél” c. jelentést. E kérdés vizsgálatának célja: hogyan lehetne a széles tömegek által benyújtott panaszok, észrevételek, közérdekű bejelentések ügyintézésénél a bürokrá­ciát csökkenteni; hogyan lehetne a beadványokkal kapcsolatban a legegyszerűbb és legemberségesebb módon eljárni, intézkedni; a tapasztalatokat hasznosítva a BPB felé eljuttatni, mivel csak­nem egész Budapesten szerepelt napirenden ez a téma, nyilván azzal a céllal, hogy az egész fővárost átfogó intézkedéseket tudjanak megejteni. Szerepelt még többek között - a szept. 6-i VB ülésen - az állami személyzeti munka helyzete és állása az Aluminiumgyár­­ban. Az anyag és az azt követő vita tárgya az volt, mennyiben tudnak az üzemben megfelelni és a határozatot megvalósítani, a hármas követelménynek megfelelően. Az állami személyzeti munka továbbra is vizsgálat tárgyát ké­pezi és jelenleg a pártépitési bizottság dolgozik rajta. Célunk, hogy most már ezen átfogóbb vizsgálat eredményét vigyük testület elé. A jövő héten fogja majd tárgyalni a VB a Telefongyár PB jelen­tését az üzemi demokrácia fejlesztésének időszerű kérdéseiről a IX. kongresszus határozatai alapján. Tájékoztatás személyi változásokról: Vezérigazgatói csere történt az ÉVM Épületasztalosipari Vállalatnál, ahol Cseh Lajos elvtársat e funkciójából felmen­tették és helyette Kettler Pál elvtárs vezérigazgatóvá tör­ténő kinevezése - a VB hozzájárulásával, megtörtént. I ----

Next

/
Thumbnails
Contents