Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1966-08-18
I I Az uj gazdasági mechanizmussal kapcsolatos intézkedések, ' az áremelések valahogy nem kedveznek a dolgozóknak, - a pártónkivüliek morgolódnak. Nem tudunk úgy beszélni velük, i - mondja Csatlós elvtárs - mint idáig tudtunk. A beruházásra tervezett összeg is lecsökkent,.- s ha lecsökkentettük, akkor valahol növekedésnek kellene jelentkezni, ami nem jelentkezik. A nemzeti jövedelem a tervezettnél .50 milliárd-I . dal hövekedett, az életszínvonal terén mégis csak 8 %-ot tudtunk emelni. A J-ik ötéves tervben két éven keresztül másfél ’ %-kal, utána 5 %-kal fognák az üzemekben a bérek emelkedni. Kétségtelen, hogy a kultúra, az egészségügy területén óriási változások vannak, - de itt kezdődnek néha az ellentétek. Mi olyan igényekre/, •‘neveljük az ifjúságunkat - az oktatásén, | stb. keresztül - és nem tudjuk megadni ezt olyan formában, ahogy szeretnénk. A Szervezeti Szabályzat módosítását elfogadja, Mezei elvtárs; A VIII.Kongresszus által meghatározott politika helyes volt és biztosította az előrejutást. A IX.Kongresszus irányelvei ezt a politikai irányvonalat megerősítik és annak töretlen folytatását Írják elő. Égyet is értek ezekkel az irányelvekkel - mondja Mezei elvtárs. Azonban az a benyomása, hogy az eltelt időszak értékelése nem a maguk bonyolultságúban, hanem simábbnál, tünteti fel azt az utat, ami eltelt. Ebből az a veszély! követ Nézhetik, hogy éppen a fejlődés - a további fejlődés érdekében - nem tudg.uk eléggé , differenciáltan meghatározni a helyes politika megvalósításának az útját. Jobban rá kellene mutatni arra, hogy az eltelt Időszakban a fejlődés útja sokkal , ellentétesebb, bonyolultabb volt és a megoldásnál ezt figyelem. be kell venni. 1 Sokszor találkozunk problémákkal, amikre azt mondják, majd az uj gazdasági mechanizmus meg fogja oldani. Nem hiszem, - mondja Mezei elvtárs, - hogy csodaként fog hatni és minden társadalmi problémája megoldást fog hozni. Nem eléggé bonyolultan mutatja az, irányelvek a társadalmi fejlődést az eltelt időszak alatt.- Volt időszak, amikor.a pedagógusok között rengeteg ideológiai z bizonytalanság, sőt, politikai bizonytalanság 'volt tapasztalható.- Másik ilyen probléma a fizikai dolgozók gyerekeinek továbbtanulása. Az általános arányszám pozitív, de ugyanakkor az egyes iskolatípusokban nagyon rossz a fizikai dolgozók gyermekeinek. arányszáma. A jól felszerelt, tanárokkal jobban \ellátott iskolákból már kevesebben indulnál-; a felsőbb oktatási intézmény ekbe..- A kongresszusi határozatban megjelölt mondatnak csak az első fele vált köztudottá, hogy minden adminisztratív lekötöttséget meg kell szüntetni - ami helyes és nagyon jó, - de a mondatban benne van, hogy ugyanakkor minden segítséget meg kell adni a fizikai dolgozók gyermekeinek, hogy megfelelő előképzettséggel tudjanak tovább tanulni. Ez a fele elhalványult a gyakorlatban és elhalványult a dolgozók tudatában is. Nem végeztünk kellő politikai-munkát a fizikai dolgozók között sem, hogy gyermekeiket tovább taníttassák. Ezzel a helyzettel kell számolnunk. beszélnünk kell a hazafiasság kérdéséről. Nem mondanám, hogy hazaáruló feltétlenül, aki elment az országból, de feltétlenül a hazafias nevelésünk gyengeségét jelenti. L e - —J