Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1966-11-26

St.sz,:9O5,-2-hogy a kerületbon uj alapszervuzetek jöttek létre, újak kerültek át a Pártbizottság hatáskörébe, valamint tartalmazza a fenti szón a decentralizált alapszerveze­tékben történt változásokat is, amelyekben a cserék na­gyobb arányúak voltak* Azoknak a titkároknak és vezetőségeknek ilyen arányú újjá­választasz., amelyek a pórt politikája helyi megvalósí­tásának legkövetkezetesebb harcosai voltak, bizonyítja la párt politikai vonalával való egyetértést is, amellett, hogy ezt szinte kivétel nélkül minden taggyűlésen vilá­gosan és egyértelműen kifejtette párttagságunk, ■ A folyamatosság és szinvonalemelkedés tartalmi feltéte­leit segíti elő az újonnan megválasztott titkárok és vezetőségi tagok politikai - szakmai felkészültsége, moz­galmi tapasztalata, számos előnyös erkölcsi - emberi tu­lajdonsága* <•>, 3./ A KB, határozatának megfelelően az augusztusi taggyűlése­ken megválasztották a Jelölő Bizottságokat. Ezek elnökeivel ismertettük/.elképzeléscinket a vezetőségek összetételére vonatkozóan. Általánosítható megállapítás az, hogy a Je­lölő Bizottságok igen nagy felelősségtudattal, rendkívüli lelkiismeretességgel fogtak neki és végezték mindvégig tevékenységüket* Közel 1 hónapos működésük alatt beszélge­tést folytattqk az alapszervezet tagságával a megválasz­tandó titkárok és vezetőségi tagok személyére vonatkozóan, tagonként elemezve az.eddigi vezetőség munkáját. Azt le­het mondani, hogy előzetes szavazás alapján állították össze a taggyűlés elé terjesztendő javaslataikat* Ezen előzetes megbeszélések során kedvező lehetőség nyí­lott arra is, hogy ne csak a személyi kérdéseket beszél­­jók meg, hanem kikérjél: a tagság véleményét a pártélet minden lényeges kérdését illetően. Tapasztalataink azt bi­zonyítják, hogy eredményesen éltek is Jelölő Bizottságaink ezzel a lehetőséggel. Megnyugtató jelenség volt az. hogy az általunk javasoltak döntő többsége a Jelölő Bizottságok és a.tagság bizalmát is élveztej és ezeket szavazta meg a taggyűlések majd mindegyike. Amennyiben eltértek javaslatainktól általában jobbat, a feladat megoldására alkalmasabbat választottak* A vezetőségek ujjáválasztásónak a taggyűléseken tapasztalt zavartalanságát, a nyílt és titkos szavazásoknál kialakult közel egyhangú állásfoglalást döntő mértékben'a Jelölő Bi­zottságok eredményes, jó munkája biztosította. Párttag­ságunk dgyhangu véleménye alapján a Jelölő Bizottságok elő­zetes megválasztása és működése a pártélőt demokratizmu­sának egyik legjobb megnyilvánulás^ volt. L---------_______J

Next

/
Thumbnails
Contents