Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1966-11-26
r" n S - 33 - J í í NÉPMŰVELÉS í Szocialista fejlődésünk jelenlegi szakaszában nagy jelentősége van az emberek művelődését segítő, szocialista gondolkodásmódját és magatartását formáló népművelési tevékenységnek, A bonyolult nemzetközi viszonyok helyes megítélésében, a gazdasági termelési feladatok teljesítésében, valamint a szocialista demokratizmus érvényesítésében egyaránt kiemelkedő szerepe van a tömegek tudatosságának. A szocialista közélet a tudományosan megalapozott ismeretek birtokában önállóan gondolkodó és meggyőződéssel cselekvő emberek tetteiben valósul meg, A fokozódó gazdasági ős szellemi világversenyben való helytáll ásunk érdekében is szükséges az egész nép műveltségi színvonalának, ezen belül politikai-világnézeti és műszaki-technikai képzettségének hatékony növelése. Fentiek értelmében népművelési munkánk tartalmát a III. ötéves terv időszakában társadalmunk két - egymással szorosan összefüggő - feladata hatá; rozza meg: az ország termelési-gazdasági teljesítményének növeléset X- a szocialista tudat, társadalmi magatartás sokoldalú fejlesztése, t Ismeretterjesztő tevékenységünket e két súlypont köré csoportosítjuk. Tekintettel arra, hogy a III. ötéves terv időszaka egyben az uj\gazdasági mechanizmus előkészítésének és bevezetésének idejé is, célunk, hogy minél hatékonyabban tudjuk segíteni ennek végrehajtását, A gazdaságosság és a minőség követelményeinek minél jobb érvényesülése az iparban, közlekedésben és kereskedelemben egyaránt feltételezi a műszakiw’x technikai ljultura magasabbszintjét. Az egyes termelési ágazatokon belüli hatalmas arányú tudományos, technikai fejlődés a már szakmailag képzott munkaerők állandó továbbképzését is igénylik,. Fentiek céljából a következő tervidőszakban növeljük a természettudományi témával foglalkozó munkásakadémiák is ismeretterjesztő előadások számát, ezen kívül lényegesen több műszaki előadássorozatot indítunk, mindenhol a helyileg legfontosabb feladatok ismertetésével. Szükségesnek látszik a népművelés keretében is bizonyos technológiai ineretek alapfokú terjesztése, /Pl‘ tanfolyamok a műszaki- és géprajz, az anyag és áruismeret, stb0 témakörében?/ Az illetékes szakszervezetek támogatásával két legnagyobb művelődési házunkban s_zakmai .klubot hoztunk létre, ahol a különböző műszaki szakemberek ^kötetlen formában rendezhetnek folyamatos jelleggel szakmai találkozókat. Ugyanakkor művelődési házaink fontos feladatává tesszük a műszaki-technikai készségek növelését szolgáló szakköri mozgalom fejlesztését, 1 i 2630/966, 60 pld,- * - - - J