Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1965-03-27
’ o—ii—ii I - 9 - I Nem tudom, hogy a vita során eléggé ki tudtuk-e ennek szerepét alakítani, ezért is kérjük itt a PB-t, hogy véleményüket nyilvánítsák az elvtársak, mert úgy gondoljuk, nagyon is fontos lenne a dolgozó emberek között ennek a kapcsolata, összefüggésének megértetése; agitativ segítséget adni a továbbiakhoz. Most egy lépéssel tovább menve, t(p.án úgy is meg lehetne fogalmazni, hogy a munka, a munkával való foglalkozás, - hozzátéve, hogy az alapgondolatot a KB ideológiai munkával kapcsolatos témából és vitából hasznosítottuk, s ez sem biztos, hogy ezt megfelelően tükrözi az anyag, - e gondolatot továbbfejlesztve: maga a termelés, az egész további előrehaladásunk kulcskérdése. Kulcskérdése azért, mert a munka és a termelés teremti meg az előfeltételét a további előrehaladásnak. Egyrészt az életszínvonal emelésének, a tudomány fejlődésének, a kultúra színvonala emelésének, a szociális és egészségügyi helyzetünk továbbfejlődésének feltételeit, - s így sorolhatnánk tovább. S mindaz az előrehaladás, amit ezen a téren előbbre mennénk^ a feltételek megteremtésében, mindez visszahat és visszahatna nagyobb fokon, nagyobb arányban, vagy magasabb szinten a szocialista tudat alakítására. S itt kellene ennek a kölcsönhatását valamiképpen bedolgozni. Azért lenne ez szükséges, mert az emberekhez legközelebb úgy jutunk, - az értelmükhöz is, a szivükhöz is, - ha a mindennapi életük alakulásával kapcsolatba hozzuk, ez pedig az juayagi jólét, a tudomány, a kultúra, stb. révén történne. Ezért ennek összefüggése, ennek magyarázása elvileg is és agitativ szempontból is hasznos és jelentős, úgy gondoljuk. Erre annál is inkább szükség van, mert vannak olyan nézetek, amelyek azt mondják, hogy a lét, a javuló életkörülmények önmaguktól alakítják a szocialista tudatot. Vannak, akik viszont azt állítják, hogy a növekvő jólét, - és erre egyre több példát hoznak mai életünkből, - ez a kispolgári vonásokat és szemléleteket erősíti. Mivel mind a két nézet olyan, amivel mi napjainkban is találkozunk, a leglényegesebb, hogy ezek cáfolatával is foglalkozzunk. Azért mondom,hogy cáfolatával, mert véleményem szerint egyik sem állja meg a helyét. Azért nem állja meg a helyét, mert egyrészt L------- —d