Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1965-10-30
< .1W —■I 1 „u, 4 - St/z: 894, télén szemlélettel.hogy csak egyet Az ujitó moz; .-lom egészségesen len sport ven a világon és ez 8 fejlődik az elmúlt évhez képest« labdsrugásoA lebonyolításra kerülő Ebben az évben két újító ankét volt sportköri elnökség ujjáválesztása már,196/első félévben az ujitó előtt a pártvezetőség foglalkozni bizottság által tervezett 475 Ft„ fog olyan sportszerető kommunista megtakarítással szemben 759 Fta a káderek felkutatásával,akiknek sz tényleges meg takarítás,, A z első fél elnökségbe való bevonása biztosits-évben megteli? .rí to tt 11*7 tonna szi- „ ni fogja a sportkor fejlődését, nesfémből 5,2 tonna újításokból í tömegesedek pártel) onéruooo gitók rászére ez év elején során a pártvezetőseg részt vesz V .7, A, n ,</.<, taggyűléseiken,veze/égi Üléseiken^^ lésnél 4 eb értékes tárgyán- és egyéb rendezvényeiken^ Közp, t8irast o^zten-jh ki. Biz, 1964,dec, 10~i határozatát *- a A Szakszervezet mögött a KISZ szertömegszervezetben dolgozó kommunis vezet is kiveszi a részét a felat ékkel ~ kibővített pártvezetőségi datok végre/'j basában. Védnökséget ülésen megtárgyalták,Itt habároztákvállaltak egyes uj technológiák be meg a gazdasági kérdésekkel képcső vezetése fele tt „segítik az exportlatban minden tömegszervezet munká-csomagolást,rérztvettek az árvízjának fő irányvonalátjSzocialista védelembe,stb, Kfí? * politikai oktatások formáit és 8 z ezekre jelentkező dolgozók szórdolgozo cl in c Ínye xéoéc x t folyo npV p VÖpip p’c?zpt'Vp^ seny.Ezen kívül még csatlakozás a vez^eten segítenek törnegszervc- Müvek lee -iöbb swárs cim-rt folvó zetek.Ereumanye?hogy sokan jelentmunkaveíseSvhez 7 kéziek szakszervize ti és KISZ , műnk versenyé. . tatisre.Ujebb kampány indult a 8 A munkaverseny nagy mértékben segi általános iskola elvégzésére, 25 fő tette az üzemet,hogy az elmúlt két jelentkezett,... rvP7Pfc PZ évben évben e gyár Elüzem volt.libben az SelBltet vrtt fel Jwn kéttZijesitetteTuívét!11 hónSpb8!1 töt a KlSZ^töt az SZB í eveit ki., .2? brieáamüködik kb.650 hnfSSÍ7H?mSnrbUh* sét~íejezí Tci 'azokért a törekvéseíviho! vi”zonvitvayf~4%~aí c°ök~ kór/aranyér’ a jó együttműködésre lyinoz. vi._z.onyitvc > 4 ,u cl c..,ox ■ irányülnek,és aminek következtében kentem tudta az uzemaA gyártmány J 3öbbei< dm/iveket érnek elszerkesztés szocialista címért küz~e^re 3000 cxcam.nyeKcr mnex eio dő brigádja 85 db.uj világítótest Egyet ért a PVB,ezzel,hogy az eddi, típusát készíttették el és gyári ki-alkalmazott jó módszereket tovább állításon mutatták be,Nagy tctszéstkcll javítani és hatásukat fokozn:' arattak. Az együttműködést és jószellcmct-A tömegszervezeti aktivisták har- lent is érvényesíteni kell,hogy a... ■ colnak a munkaerő vándorlás ellen, alepszervi?pártbizelmi,szakszem Amíg 1964,első félévében 217,fizi- zeti és KISZ aktivisták szintjén kai dolgozó lépett ki az üzemből, is hasonló szellem uralkodjon, otóktoM’faíe6” ” 8 £Z4“ le' A"11:oc 0“' e kor, csökkent főre, PVB, titkári értekezlet napirendjére tűzi a tegasz balotokat, ei*> •».-> V.W —• M •—» M «■» •»» •»* <•* L_ — —-i