Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1965-05-29

f— —­* _ 4 ~ Nem helyes, ha a gazdasági vezetők dirigálnak, de az sem, ha mindent rájuk hagyunk. A hibát abban látom, hogy nem helyes módszerrel dolgoznak pártvezetőségeink, gyakran előfordul, hogy előzetes megvitatás nélkül eldönti a pártszervezet, hogy mit kellene tenni a gazdasági vonalon, - ebből is származnak bajok. Feltétlenül helyes a gazdasági vezetőkkel pártvezető­ségi üléseken megbeszélni a gazdasági problémákat és ott hozni, - ha szükséges, - határozatokat rájuk, hogy ezt és ezt végezzék el • A másik ilyen dolog a népszerűtlen feladatok végzése. A gazda­sági vezetőknek ezt is végre kell hajtani, ha tetszik, ha nem. A páx^tvezetőségnek viszont ki kell mei’ni mondani, hogy a gazda­sági vezető ilyen, vagy olyan intézkedése helyes, ha nem is népszerű. Ha nem volt helyes, akkor pedig először a gazdasági vezetésnek mondja meg és csak azután a dolgozóknak. Ugyancsak merje kimondani a fegyelmezetlen dolgozóknak,- ha párttag, akkor is, - hogy a gazdasági vezetés velük szembeni eljárása helyes. A. beszámolóval egyetértek, - de nem értek egyet az előttem fel­­szólaló elvtárssal. Tudjuk, hogy a párt többségében egyszerű fizi­kai Munkásokból tevődik össze, s ezeknek a pártmegbizatása nem lehet olyan, mint a technikusi, vagy mérnöki diplomával rendelkező párttagoké. Mi elkövetjük azt a hibát, hogy csak a magasabb műveltségi színvonalon álló dolgozóknak adunk pártmunkát, pedig minden párttagnak,' a legegyszerűbbnek is kell pártmunkát adni, mert millió és millió ilyen munka akad. Ezért helyes volt Szkokán elvtárs megállapítása, hogy keressük meg az egy­szerűbb pártttagok pártmegbizatásának módjait. S itt ályan probléma is van, hogy a nagyobb dolgokat pártmegbizatásnak ér­zik, de a kisebb, apróbb megbízatásokat nem tekintik annak. Állítom, hogy a pártcsppbrt bizalmi minden párttagnak tudna pártmegbizatást adni. Tudom, hogy helytelen volt, hogy kineveltünk termelési sztárokat, s nem úgy képzeljük el, hogy csak a kimagasló eredményeket ismer­jük el pártmunkának, - de merjük kimondani, hogy ha nem ér el olyan kimagasló eredményt, de lelkiismeretesen elvégzi a munká­ját, s emellett pl. betanít 5-6 fiatalt, - ezt is ismerjük el pártmunkának. . Van egy másik véglet is, hogy pl. mérnöknek, technikusnak olyan pártmegbizatást adnak, hogy legyen szakszervezeti, stb. bizalmi, amit játszva elvégez. S ilyen pártmegbizatást végez, mert másként nem lehet felvenni a pártba. Lényegében leszűkí­tettük a társadalmi szervekben, tömegszervezetekben'végzendő funkciókra a pártmegbizatásokat. Nem helyeslem a jutábiazás tekintetében ami a tömegszervezetek­nél: a-szakszervezetnél, - és ami a pártnál van. Nem tartom jónak azt a dédelgetést, ami a szakszervezetnél van, - de azt sem, ami a pártnál van. Sokszor elmondtam már, hogy nem tudunk felvenni a pártba pl. egy műhelytitkárt, aki kiemelkedő, jó munkát végez az üzemben, nem akar párttag lenni, mert akkor elesik a szakszervezetnél élvezett előnyöktől. Véleményem szerint azokat a jó pártmunkásokat időközönként valami/vel mégiscsak jutalmazni kellene, vagy valamilyen társas össze­jövetelekre meghívni, hogy érezze, hogy a párt látja és elismeri a tevékenységét. Nehéz volna megmondani most, hogy hogyan lehetne ezt egyensúlyba hozni, de biztos, hogy a párttagok párt­­raegbizatásának megbecsülésénél az eddigieken kellene változtatni. L--- 1

Next

/
Thumbnails
Contents