Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1964-01-11

r "i értessék meg, hogy a 8 órai munkaidőben csak 8 órai mun t . kérnek, néni 16-ot, de ne is 6 óra legyen. ez ói ony rég néni egészén stimmel. Nagyon tárgyilagosan ke 1'1 látni a kapun. ‘ belüli munka^nélkuliseget, s. itt nem az anyaghiányról szer Itnék beszélni, hanem az emberek hozzáállásáról a dolgokhoz. Szeretnék beszélni arról is, ami véleményem szerint nagyon lényeges, a ■'derutánprtlés kérdése, s a káderekkel való foglalkozás szakmai és politikai téren'egyaránt. Az emberek tanulása feltétlenül szükséges, de az árnyoldalát is lássák az elvtársak, ért azt is kell.- Jobban kellene vigyázni és tervszerűbbé kellene tenni ezt a beiskolázást, mert ennek megvannak a maga sajátos következményei, ennek a laza iskolás­tatásnak. ázásával vannak, akik a tanulással Járó jogos kedvez­ményeket kiveszik és e.z helyes, - de amikor megszerzik a bizo. ayitványt, már nem akarnak azon a munkaterületen tovább dolgoz­ni. itt kellene valamit csinálni, megértetni Velük, hogy az iskolai végzettségük a munkahelyükhöz kell, Ne úgy menjenek el az emberek tanulni, 'hogy utána feltétlenül magasabb funkciót kapnak. Leérettségiznek és utána jönnek és kérnek egy Íróasztalt. Emellett az, hogy magas a tanulók létszáma, a. munkahelyen is feltétlenül érezteti a hatását. Véleménye-., szerint úgy kellene ezt az iskqláztatási tematikát kidolgozni, hogy ott, ahol szükséges, onnan küldjék őket, tervszerűbb, nagyobb körültekin­• tőssel. Ha bíznak bennünk, sxkx az elvtársak, akkor bízzanak bennünk úgy is, hogy mi határozzuk meg, hogy kik menjenek tanul­ni. ; ért sokan csak átbukdácsolnak, sokan megbuknak és csak a kedvezményeket használják ki, de a népgazdaságnak semmi haszna nincs belőle. Ezek véleményem szerint égető problémák,s nem volna káros, ha ezzel foglalkoznának az elvtársak. A mu.-i...aerő vándorlásról, - ez megint egy rázós kérdés, arai sokat szerepel, de -.ég most sem oldjuk meg ezeket a problémákat. Ennek is meg: van a maga iwíikx háttere és a maga árnyoldala. > h ezt a munka, törvénykönyvére testálom rá, amely tele van a dolgozók jogaival és hiába: keresem a kötelezett;, égeket, nem találom benne. Véleményem, szerint nagyon szigorítani kellene. Én úgy próbálom csinálni a munkámat, hogy feltétlenül szigorú, körültekintő legyen, de a munka törvénykönyve nélkül nem tudunk előbbre^menni, mert Exakx^k nincs jogunk, nincs eszközünk, ami a fegyelmezetlen dolgozókra vonatkozik - Icgtöbbnyire ézek vándorolnak, - hogy ezeket a dolgozókat meg tudnánk, fogni. Ez vonatkozik az építőiparra, a kereskedelemre. .- itt felvetném a munkaerő hivatal kérdését. Az ő közvetítésük nélkül nem lehet felvenni dolgozókat. De nem megfelelő mód­szert honosítottak meg, pl. azt mondják a dolgozóknak, ne menje­nek a kereskedelembe, hanem menjen inkább ebbe és ebbe a gyárba', mert ott• többet keres. Ez nem nevelő, ez nem elvtársias. Befejezésül engedjék meg, hogy még elmondjak egy dolgot, s azért, mert itt vannak a Bp-iből az elvtársak, - a kerületi elvtársak tudják. íég ma is van egy olyan helytelen és rossá szellem .? vh Halatoknál, hogy azt mondják, hogy a VIII.Kongresszus azt rögziti, hogy a tömegkapcsolatot erősíteni kell. Ez eddig rend­ben is van, de ho^y hivatkoznak erre a vezetők? Ha én hatá­rozottan fellépek a dolgozókkal szemben, akkor gyengül a tömeg­kapcsolatom és ártok a népgazdaságnak. Hát ilyen tömégkapcsolat­tal nem lehet dolgozni, hogy sokan, hogy jó vezetőknek látszód­­janak nera mondják meg a dolgozóknak a becsületes véleményüket. L_ —E I

Next

/
Thumbnails
Contents