Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1964-11-28
r n- 6 -Ma már - 1960-hoz viszonyítva - nem vetődik fel, hogy nem kapnak hatékony segítséget; nem kifogásolták az üzemi pártszervezetek KISZ irányitó tevékenységét, hanem úgy merült fel, hogy ebben az évben nagyon sokat adtak a KISZ szervezetek, nagyon sokat segítettek a pártmunkában^. Ez kifejeződött abban is, hogy a KISZ termelést segítő tevékenysége is nagyon konkréttá vált, Kiemelkedő volt ebben az évben a KISZ Bizottság tevékenysége a mozgósító feladatok megoldásában, amely a népgazdaság érdekeit képviselte. Pl. szenet lapátoltak ki a Rakosrendezőn a vagonokból, stb. Ez a mózgósitás az egyik erőssége a KISZ szervezeteknek. Rájuk hárul az ifjúsági nevelő munka, s nagy feladatuk van ugyancsak a tag- és tagjelöltképző munkájukat illetően, is. Ez utóbbinál meg kell említeni, hogy úgy vetődött fel, hogy nem tulzott-e a feléjük felvetett követélmények? De ma már a KISZ Bizottság is egyetért, hogy helyes volt ezeknek a követelményeknek a felvetése, felállitasáT Emelkedett munkájuk színvonala, tevékenysége és a munkatervüket is egyeztettük. A KISZ-nek elsősorban a nevelőmunkába, propaganda,oktató és nevelő munkájában mentünk a legkevesebbet előre. Másrészt a párt utánpótlás, a tag- és tagjelölt nevelőmunkájukban neujfoentek előre, - és itt szeretnénk jarasolni, hogy a VB tűzze napirendre a területi ifjúsággal való foglalkozást, mert ebben a kérdésben sajnos, semmit nem mentünk előre. Ezért javasoljuk, hogy a VB márciusban számoltassa be ez irányban a KISZ-t a munkájáról^ a VB március 12-F ülésen? A következő, amit még 1963• decemberi ülésén a PB úgy vetett fel, hogy a legelmaradottabb terükbe a pártmunkánák, ez az ideológiai és kulturális munka volt. Akkor a PB feladatként azt tűzte elénk, hogyfnérjük fel az egész párt irányit ást, párt-tevékenységet a kerület párt- és társadalmi életének minden területén és a tapasztalatokat majd hozzuk PB ülés elé. Ez megtörtént, a VB többizben foglalkozott az ehhez tartozó részanyagok vizsgálatával és az Így szerzett értékelő jelentéseket összesítettük, így készült el az anyag, amely összesítette mindezeket a tapasztalatokat és került októberben a.PB ülés elé. Hozzátéve, hogy helyesen történt a tapasztalatok felhoaása, mert majdnem egybe esett az ideológiai konferencia téziseivel és anyagával. Tehát mentünk előre, de csak a felmérés, a tapasztalatgyűjtés terén, másrészt annyiban, hogy ezeknek a felméréseknek a nyomán több pártszervezetünk vezetőségi ülésen is próbálta megtárgyalni öntevékenyen is, másrészt egyes pártszervezetek tanulmányokat írtak, ezt megvitatták; harmadrészt létrehoztak ilyen ideológiaikulturális bizottságot e tevékenység vitelére. Tehát sikerült felkelteni az érdeklődést ezek iránt a témák iránt. Most tehát, úgy érezzük, az a feladat, hogy a következő évben már a gyakorlati utón való vitelére térjünk rá ezeknek a vizsgált és a tapasztalatokat összegyűjtő tevékenységnek. Hozzá kell tennünk azt is, hogy bizonyos gazdasági szakimmefceteket is adtunk a titkárainknak. Ma már többségében elismert partnerei a gazdasági vezetőknek. Sőt, itt már az is felvetődött egyes elvtársak részéről, hogy vajon ma már a gazdasági vezető méltó partnere-e a pártvezetésnek? Ilyen szakmai előképzés válik szükségessé az ideológiai-kulturális téren is. Ezért a VB úgy látja, hogy 1965-ben bizonyos szakmai képzés adása is szükséges az ideológiai-kulturális munkával való szakszerű foglalkozás érdekében; hogy hogyan lehet ehhez hozzányúlni és gyakorlati útra vinni. Ha ezt sikerül végrehajtani, akkor a kongresszusi határozatok másik fő feladatának megoldását is egyre közelebb hozzuk az első fő feladat megoldásához. l_---- f