Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1962-03-03

■ ' ■ ■ ' > -----------------—----------------------------------------------------------------------------------------------­eredményezi, hogy a pártonkivüliek nem érzik, hogy adnak a v keményükre és van szavuk. A kádermunkával kapc.(latban fennáll az. a helyzet, hogy elég zük körből merítünk kádereket. ... en a téren van bizonyos fokú kényelmesség. .Sokszor sérti az embereket, hogy nem kapnak olyan munkát, amit el tudnának végezni. Ugyanakkor az egyes emberek túlterhelése nemcsak az e­­gészség, hanem a végzett munka rovására is megy. Szabóné elvtársnő: Az"’az elv társak, akik akár üzemien, akar hivatalban már jónéhány éve mint személyzetisek dolgoznák, találkoznak olyan általános problémákkal, mint osztályhüség. 'főből nehezen tudnak kimozdulni. A tapasztalát gyakran arra kényszerít, hogy bizonyos szempontból szubjektivek le­gyünk. 1948-ban a munkáskáderek a szakemberek részéről nem kaptak semmi segítséget, fa feltétlenül együtt kell nézni, hogy balaki jó szakember és politikailag megbíz­ható legyen. Azok, akik ma hangoskodnak azért, mert pár­­tonkivüliek és nem kapnak megfelelő funkciót, azok nem a munkások. Akik ma akár a személyzetis kérdését, vagy a régi szakemberek megerősítéséért, vagy akár az ellen séges elemek visszakozásáért harcolnak, nagyon nagy ve­szélyt jelentenek, mert nagyok a kapcsolataik, minden el­vi alap nélkül. Egyetértek azzal, hogy mindenkit a-végzett munkája alap­ján részesítsenek megfelelő anyagi megbecsülésbe)?, de ne állítsák őket funkcióba. Nem a munkásokról, az értel­miségiekről, a tudósokról van szó, hanem a tényleges el­lenségről. Akik a munkások közül kerültek ki és elvégez­ték az egyetemet, esetleg már lo éves gyakorlatuk is van, még ma sem ismerik el teljes értékű szakembereknek. Ugyan­akkor azok, akik régen végezték az egyetemet és azóta semmit nem fejlődtek, általánosán elismert szakbonité­­lyek. A mostani helyzetben mindenki megmutatja igazi arcát. Ez '"'x pozitív dolog, mert igy jobban lehet nevelni o.z embere­ket. De abban az esetben,■amikor látjuk, hogy nem megfe­lelő az illető pártonkivüli vezető, akkor ahhoz is mer­jünk hozzányúlni úgy, ahogyan a. kommunista vezetőket fe­­lelősségrevonják, ha hibát követnek el. Jelenleg az a i helyzet, hogy a pártonkivüli vezető sok mindent légté­rét, amit a kommunista vezető nem. A munkásosztály megnyerésénél azt a veszélyt látom,hogy azok a vezetők, akik rehabilitációval, vagy más módon visszakerülnek, nem fo. nak a munkásokkal úgy foglalkoz­ni és együttdolgozni, ahogyan azt egy s ocial sta veze­tőtől elvárjuk. Aibner elvtars: A szövetségi politikában elkövetett hibádat a Rákosi-féle vezetés idézte elő, mert nem alkalmazta a szövetségi po­litika lenini elvét. iddig abban a helyzetben éltünk, hogy felülről adták, az utasításokat és 'nem kellett a kér­désekben önállóan dönteni. 'Ez most megváltozott és minden- ' kinek megnőtt a felelőssége. L-----. J|

Next

/
Thumbnails
Contents