Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1961-01-28

r ~i J - 4 - 16g I Sa visszaemlékeznek-az Elvtársak a Pártbizottság határozatot ozott abban, nogy figyelembe <veve, hogy a keruret üzemel ál­talában kevés beruházást kapnak és mégis meg kell gyorsítani a szocializmus építését, a PB, akkor úgy döntött, hogy saját erőből hogyan tudjuk ségiteni az önköltség csökkenését és ennek érdekében indítottuk be az üzemfejlesztési mpzgalmat, Az üzemfejlesztési mozgalom ma már rendszeres tevékenységé vált, ténylegesen csinálják, viszik, igy mentünk előre. Ennek eredménye 1960-ban a takarékosság szempontjából 33.5 mill. Ft. volt. Ez maga is feltétlen szerepet játszik, hogy az önköltség csökkenési tervünket túlszárnyaltuk. A végleges számok még nincsenek meg 1959-ben viszonylatban növekedett a termelékeny­ség általában. A termelés felfutásával kapcsolatban a 2/3 aránnyal az a helyzet, hogy 1960-ban sajnos a 2/3-ot nem tudtuk elérni, de megközelíteni meg tudtuk, kb. 60 - 61% volt az egész termelésnek termelékeny­sége, ezzel nagyon nagy előre lépést tettünk és ezért helyes volt a PB. határozata, mert igy is országos átlag felett vagyunk és ez nagyon szép eredménynek számit. Nagyon sok szerepe volt a PB. tagoknak ebben az eredményben, akik napról napra aktív tevé­kenységet fejtenek ki a gazdaságpolitikai bizottságban és ezek segítségével sikerült ezt az eredményt elérni. Nehezebb dolog volt az, hogy egy sor határozattal kellett megküzdeni, de mégis sike­rült a Párt politikáját ilyen irányban megvalósítani, ha a csatát még nem is nyertük meg. A hatái'ozat kimondja azonban, hogy ebben az évben már a 2/3 alapján kell dolgozni. Minden üzemben a terv­vitákat készítettük elő, ahova meghívtuk az illetékes Minisztériu­mokat is és megvizsgáltuk az üzem tervét abból a szempontból, hogy a Párt politikája hogyan érvényesül. E terwiták eredménye­ként sikerült elérni, hogy módosították a terveiket a Minisztérium­mal egyetértésben, mi csak a vitákat irányítottuk és most már csak azt kell biztosítani, hogy a tervek a gyakorlatban is megvalósul­janak,Most már az igazgatóink is értik ezeket a dolgokat és a vi­ták alapján velük is kialakítjuk a Párt politikáját és ilyen irány­­bán is fognak dolgozni. Nem is baj az, hogy a PB-ot többször össze­hívjuk, mint más pártszervezetben* mert ha látjuk, hogy valahol segítségre van szükségünk, akkor összehívjuk a Pártbizottságot, így itt volt a Párt szeptemberi határozata a norma kiigazítások ügyében, mikor a Földtani Intézetben nagyon alapos vita után a termelékenységi felfutás 70%-ra futott fel és minden más mutató ilyen irányban futott fel, tehát ilyen eredményre vezet a PB. össze­hívása. A további feladatok szempontjából szükséges volt, hogy összehívjuk az előirányzott forint tervünk 4 milliárd az nagyobb követelménye­ket támaszt velünk szemben, másrészt a kerület ipari jellege állan­dóan erősödik. Mindezt figyelembe véve további feladatként úgy t —£

Next

/
Thumbnails
Contents