Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-06-04

—zz ’ ’ r I ! :, f - ;J 4 - "* _ o _ j y A mostani beszélgetések során jöttünk rá arra, hogy amikor a kerületi PB vagy PVB a tanáccsal kapcsolatos feladatokat tárgyalja, arra nem szoktuk meghívni a pártszervezet titkárát, sőt, sok esetben még utólag sem tájékoztattuk őket a hozott határozatokról, illetve az ezzel kap­­csolatos tennivalóikról. ' Ugyancsak most a vizsgálat során kerültek napirendre olyan kérdések, K amelyekben teljes bizonytalanság tapasztalható, pl. a tanácsapparátus hivatal, de a Tanács egyúttal mozgalmi szerv is, e kettős jelleg hogyan tükröződjék a pártmunkában. Az alapszervnek segíteni kell az egyes osztályok tevékenységét is, de hivatali jellegénél fogva sem beszámol­tatási, sem ellenőrzési joga nincs. Milyen módszereit alakítsa ki a kommunisták és a dolgozók nevelésének, hogyan lehetne a tanács dolgozói­nak politikai képzését biztosítani a maga sajátos viszonyainak figye­lembe vételével. Sőt, olyan probléma is akadt, hogy egyes osztályok párttagjai, mint pl. az oktatási és egészségügyi, nem tartoznak az alapszervhez. Elmondották azt is, hogy ritkán veszünk részt a taggyűlé­seiken, vezetőségi üléseiken, stb. Ezeknek a kérdéseknek a tisztázásá­ra és az alapszervezet munkastílusának a kialakítására továbbfejlesz­tésére fordítottuk, sajnos, úgy néz ki, a legkevesebb gondot, amit a mostani felmérés alapján majd pótolni kell. Javaslatok: A Tanács pártirányitásával kapcsolatos feladatainkat Pártunk VII. Kongresszusa és a Pol.Bizottság határozatai jelölték meg. Ennek tük­rében és a jelenlegi felmérés alapján a további tennivalókat látnánk szükségesnek ahhoz, hogy tovább menjünk előre. 1. Állami és társadalmi rendünk további erősítése és fejlesztése érde­kében pontosan fel kell mérni és ki kell dolgozni az osztály és szövetségi politikánk vitelének leghelyesebb útjait és módjait. Majd megvitatás végett Pártbizottsági ülés elé kell terjeszteni és az itt hozott határozatok alapján az üzemi, intézményi és területi párttitkárokon túl a Tanács kommunista csoportjával és a tanács­apparátus kommunistáival, dolgozóival is meg kell beszélni ennek helyes alkalmazását, illetve ezzel kapcsolatos tennivalóikat. 2. A kerületi PVB a Tanács vezetőivel egyetemben dolgozza ki a Tanács dolgozói politikai képzésének leghelyesebb formáit és az 1960-61.év tematikáját, figyelembe véve a Tanácsnak államhatalmi és tömegszervi jellegéből fakadó sajátos helyzetét a Tanács dolgozóinak. Ugyancsak ki kell dolgoztatni a Tanács kommunista vezetőivel a Tanács dolgozó­inak műveltségűk és szakmai tudásuk növelésének legjobb és legelő­nyösebb lehetőségeit és formáit. 3. A kerületi Párt VB gondoskodjon arról, hogy a Tanács kommunista cso­portja, az apparátus dolgozói rendszeres politikai tájékoztatást kapjanak legalább 1/4 évenként a PVB egyes vezetőitpl, valamint egyes párthatározatokról. 4. A kerületi PVB tűzze napirendre a Tanács pártszervezetének problémáit és a munkastílusának kialakításával, illetve továbbfejlesztésével kapcsolatos tennivalóit. Amit a kerület egyik vezetőjének ismerte­tése alapján vigyék taggyűlés elé. L_------ -J

Next

/
Thumbnails
Contents