Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-06-04

1í I 9 - 11 - .> í L Nagyon komoly problémák vannak ott, ezt azért mondom, mert Péter elvtárs azt mondta, hogy nincsenek ott problémák. Vannak, ezekkel számolni kell, de ezek a fejlődésből adódnak. Azt az oldalát is látni kell, hogy mi igen is kimegyünk a területre és megmondjuk, hogy nincs igazatok és a Tanács is megmondja. Péter elvtárs vetette fel ugyancsak, hogy a pártszervezetűéi a Tanácsnál nem fejt ki közvetlenül irányitó tevékenységet, igaz, hogy nem, de eszközként használjuk és rajtuk keresztül érvényesítjük a párt irányítását, ugycsak a frakción keresztül is. Az osztálypolitikával kapcsolatban: általában azt kimondhatjuk, hogy ennek xÉvnysr érvényt szerzünk, ezen túl vannak egyes rész­kérdések, vagy esetek, amikor egyes emberek nem megfelelően értik és ezért nem megfelelően alkalmazzák. De ez nem általános. Éppen ezért akarjuk mi azt alaposan elemezni, mert az igaz, hogy osztályidegenek vannak ebben a kerületben, de, hogy mennyi arra részletes adatokat még nem kaptunk. Kérem, a Pártbizottság úgy fogadja el a jelentést, hogy még egyszer feldolgozzuk az anyagot, egyrészt minden kérdést megvizsgálva a további munka szempontjából, és hogy a Pártbizottság­javaslataként mehessen a Budapesti PVB ülése elé. A PB a napirendet Schumeth elvtárs összefoglalójával jóvá­hagyta. K.m.f. t_----­­J

Next

/
Thumbnails
Contents