Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-06-04

í _8_ 3j3' I Javasolnám figyelembe venni a Palicz elvtársnő által elmondotta­kat, hogy az apparátus tevékenységében mennyire dolgozik azon, hogy az állami fegyelem érvényesüljön, ezt talán a tanácstagok munkájánál lehetne felvetni. Felvetődött még az üzemek és a Tanács viszonya. Nem javasoljuk, hogy külön vizsgálatot csináljanak ebből, mert itt olyan nagyon vizsgálni való még nincs. A javaslatban benne van és helyesel­jük, hogy a Tanács egyes bizottságai időnként visznek jelentést a választott testület felé, persze itt is meg kell nézni, hogy dolgoz ki az állandó bizottság, az anyag természetéből kell itt különbséget tenni. Befejezem azzal, hogy a jelentésből egy még jobb jelentést lehetne összevonni és lényegében a Kongresszus anyagából induljon ki, amely a Tanácsok tömegkapcsolatának erősí­tését tűzte ki. Szabó Lászlóné elvtársnő; Az a tapasztalatom az uj lakótelepen, ahol én lakom, hogy a tanácsapparátusnak és a választott szerv­nek sokkal nagyobb a tekintélyük, sokkal jobban szeretik és isme­rik mint pl. a XIII. kerületben, ahol eddig laktam. Itt ismerik egymást az elvtársak, mindenki segit a másik problémájában, többek között hazaviszik a gyerekét, ha a másik szülő nem ér rá. Bevásárolnak egymásnak, stb. Ismerik a Tanács községfejlesztési tervét. Persze, vannak azért hiányosságok, pl. ha hazamegy 8-9 órakor az ember, nincs már nyitva közért, vagy ha vendéglőbe akar menni vacsorázni, de nincs a közelben csak egyetlen ital­bolt, az is piszkos. Itt a körzeti rendelő kérdése: nagyon be­csületes orvosok vannak, de egy orvos van aki az egész Kerepesi utat és a Nagy Lajos király utat ellátja, s erre képtelen, olyan nagy a területe. Az osztálypolitika kérdése: 2 évvel ezelőtt a papok hánról-házra jártak és megkérdezték, milyen vallásuak a lakók, ma már ez nincs, de van olyan az Uzsoki kórházban, hogy ha valaki meghal, akkor 1 bizony még erőszakoskodnak is a haldokló embernél, hogy gyónjon meg. Ez bizony osztálypolitika kérdése. Van ebben a kórházban pártszervezet, nyilván, hogy ezen lehet segíteni. A körzeti munkával kapcsolatban.: a körzet éli a maga kis életét, a lakósejtek nem dolgoznak, valljuk be, de valljuk be azt is, hogy ne várják azt a párttagoktól, hogy dolgoznak a gazdasági munkában, mint kommunisták, tanuljanak, vegyenek részt a társa­dalmi munkában, neveljék a gyerekeket, ezenkívül este vegyenek részt a körzeti munkában. Nem értek egyet azzal, hogy a kommu­nistákat rójuk meg ezért is. Azt hiszem, a munkájáért a Tanács választott szervét kicsit meg is kellene dicsérni ebben az anyagban, az a javaslatom. Horváth elvtárs: Az a megállapításunk, hogy a jelentésnek többet kellene foglalkozni a Tanácsnak, mint államhatalmi szervnek a munkájával. 56. óta közvetire érvényesül a Tanácsban a PB irá­nyítása. Mi láttuk, hogy valóban nem megfelelően foglalkozott a Tanács vezetése az állandó bizottságokkal, az állandó bizott­ság és az egyes osztályok kapcsolatával. Az állandó bizottságok munkatervében a jövőben is szerepelnek megfelelő feladatok. A tanácsi munkában megbúvó bürokráciával kapcsolatban: 59-ben 74 ezer ügyirat volt, a hozzánk hasonló kerületekben ugyanakkor 54-60 ezer ügyirat, nálunk egy-egy előadóra 805 lakó jut, addig hasonló kerületekben 5-9—550 lakó csak. Ugyanakkor 54 fővel kevesebb van nálunk, mint a többi kerületekben. Az ügyiratok nagy számát és a kevesebb ügyintézőt azért hoznám összefüggésbe, mert nyilván több emberrel gyorsabb ügyintézést tudnánk eíerni és a tömegkapcsolatot jobban tudnánk kiépiteni. k­­-

Next

/
Thumbnails
Contents