Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1960-03-12
I _5_ I Bárd elvtárs: Az a véleményem, hogy a termelés vonala legyen, a fő vonal. A régi még visszahúz, főleg a felnőttek gondolkozásában, s nem szabad elfelejteni, hogy milyen ellentétes hatások között nevelődik most az ifjúság. Nem szeretem, hogy ha az ifjúságról beszélve, mindig a negatívumokat emlegetik, vannak hibáik/ de vannak nagyon szép erényeik is. Én egy nagyon szép példát jutok hozni az úttörő nevelésről. Nagyon beteg voltam, s felesegem is nagyon gyenge és az egyik nap 4 úttörő,jelentkezett, akik 4 hónap óta mindennap eljárnak és felhozzák a tüzelőt a pincéből. Azt hiszem, az életből számos ilyen apró példát lehetne felhozni s ebből, levonható a tanulság, hogy nekünk segiueni kell az ifjúságot és úgy kell mérlegelni, hogy a társadalmon belüli helyzetét kell figyelembe venni. Devecseri elvtárs: A mi pártszervezetünkön belül sokszor felvetődött, hogy milyen a KISZ szervezet munkája. Többek között cserelátogatast szerveztek és ezért a KISZ munkát vállalt, hogy az utazáshoz szükséges összeget előteremtsék. Ha mi, a párt- • szervezet nem adunk megfelelő segítséget a KISZ fiataloknak, biztos, hogy nem is fog menni ez a munka. Hallatlan, hogy rendeznek olyan kultúrműsort, amelyek nem nevelik, hanem taszítják őket. Felvetették, hogy- az ipari tanuló fiatalokkal, akik a maszekoknál dolgoznak, nem foglalkoznak a körzetekben. Nem akarom bántani a kisiparosokat, de a világnézetük nyilván más, mint az üzemekben dolgozóké, s a fiatalok is ugyanezt tanulják meg. Itt volna a körzeti KISZ szervezetek jelentősége. Ezeket a magukra hagyott fiatalokat kellene magunk felé vonni, s azt hiszem, erre lehetne is megoldást találni. Kiss elvtársno: A taglétszám alakulásához szeretnék néhány szót elmondania Tényleg, ha egy tömegszervezetről van szó, nem megnyugtató, hogy kevesebb a létszám, mint a párttagságé. Ezen feltétlenül változtatni kell, de nem kampányszerűen. Az úttörőmozgalom munkáját tárgyaltuk, de felvetődik, hogy milyen az uttörőszervezet nevelése. Egyetértek azzal, hogy a KISZ-re való nevelés már felvetődik az úttörő szövetségnél. Nem tudora miért kell nekünk megvárni, hogy a próba minden feltételét teljesítsék. Véleményem szerint helyes, hogy a középiskolai KISZ szervezeteket decentralizálják, de ne várjuk ezt ijieg és a megfelelő fiatalokat vegyük fel a próba minden pontjának teljesítése nélkül. Véleményem szerint egyik fő probléma a KISZ-ben a kommunista jellem kialakítása. A párthatározatok vonatkoznak a KISZ szervezet munkájára is, de ezen túl, eszmei-politikai szempontból kellene nekünk a KISZ szei1- vezeteinket tovább erősíteni, s a KISZ-en belül a KISZ tagokban a közösségi érzést még jobban elmélyíteni a jelenleginél. Hogy példamutató' legyen a többi fiatal előtt, a termelésben, a sportolásban, az áldozatvállalásban, is. Itt vetődik fel a határ kérdése. Mesterséges határt nem kell csinálni és nem is lehet mondani, hogy ez van. Vannak ilyen szektáns nézetek, hogy elegen vagyunk, nem kellenek ilyen uj tagok. Az a lényeg, hogy milyen a társadalmi munkája, az eszmei-politikai felkészültsége a KISZ vezetőknek. A feladat az, hogy az egész ifjúságot a szocializmus építésébe vonja be, s közben a politikájához nevelje a fiatalokat. A KISZ munkájának tárgyalásánál véleményem szerint a többi tömegszervezet munkájáról is kell beszélni. A szülők részéről ritkán kapunk ehhez a munkához segítséget. I..................A-------------JJ