Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-06-04

? J MSZMP. XIV.kér. B/XIV/1/114. Bizottsága. Jegyzőkönyv . Felvétetett 1960. junius 4-én megtartott PÁRTBÍZOTTSÁGI ülésen. Napirend.: 1. Jelentés a Budapesti Párt Végrehajtó Bizottság elé a XIV.kér. Tanács pártirányításáról. Előadó: Schumeth János elvtárs. Jelen van: 4 3 PB tag, A Budapesti Pártbizottságtól Pajkos elvtársnő és Péter elvtárs. Jegyzőkönyvvezető: Borbély Ferencné. Kiegészítés: Schumeth elvtárs: Ez a jelentés még nem végleges, majd csak a pártbizottsági ülés után fogjuk a végleges jelentést elké­szíteni, amely a Budapesti PVB elé megy. Három brigád munká­jának eredménye ez a jelentés. Kiegészítés a 5-ik oldal a./ pontjához: úgy kezdődik, hogy tisztázni kellett először is a Tanácsnak, mint társadalmi szei-vnek és mint apparátusnak egymáshoz való viszonyát, ’ ehhez hozzájönne még véleményem szerint az, hogy biztosítani kell a Tanácsnak, mint választott szervnek tekintélyét és irányitó szerepét; ennek érdekében kellett tisztázni. Ugyancsak ebben a részben van benne, hogy egyes tanácstagok­­hoz és háttérbe szorították a Tanácsnak, mint választott testületnek a szerepét. A másik dolog: a Tanács partirányitasa a Pártbizottság és a PVB részéről olyan rendkívül fontos kér­dés, amelynek pozitiv szerepe nem egyszerűen a Tanácsra h vagy az apparátusra hat ki, hanem az egész kerületre. Másrészt azért, hogy mégis jobb, ha a pártbizottsági ülés által jóváhagyott alapos értékelés megy a Budapesti PVB ülés elé. Harmadszor, nekünk ezt össze kell kötni és fel­használni, hogy tovább menjünk előre a pártirányitása terén, egyrészt a Pártbizottságon keresztül, másrészt a Tanács párt­szervezetén keresztül, harmadrészt a frakción keresztül. Hogy mennyire reális ez a jelentés, ténylegesen a leglényege­sebb dolgokat vetjük-e fel, másrészt a Z, hogy a javaslatok elősegitik-e a Tanács pártirányitásának munkáját es tevékeny­ségét elsősorban abból a szempontból, hogy a Tanács pártirá­nyitása mennyire tudta és mennyire kell a jövőben elősegíteni a Tanács demokratizmusának szélesítését és erősítését, más­részt, hogy az osztály- és a szövetségi politika* helyes al­kalmazásával még problémák vannak a Tanács, mint választott szerv és a tanácsapparátus között. Az előrehaladás szempontjából ugyancsak nagyop/fontos, hogy mennyire helyes a pártirányítás jelenlegi tartalma, amennyiben helyes, a lakosság részéről miből értékelik a Tanács tevékeny­ségét. L----------------­\

Next

/
Thumbnails
Contents