Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-10-31

r n- 12 - St.sz? 353. tevékenysége alapján főleg.a.kam- ; az udvar állagát karbantartják, a pányszerü feladatok elvégzésében > padlásteret lomtalan.it ják, az utcai, mutatkozik meg. A tapasztalataink ' részt fásitják és csinálják is. azt mutatják, bármilyen erőfeszi- : Vagy pedig az egyik ház sejtje Össze-, tést fejt ki az.alapszervezetünk i ült és megtárgyalta Stefanek Ernő vezetősége, a pártsejtek jórésze i elvtárs feleségének a lakókhoz nem tartja meg rendszeresen két- I való helytelen viszonyát, a társa­­havonként értekezleteit, nem te- j dalmi munkához való viszonyát, a vékenykednek, ebből adódik, hogy | Kékesi elvtársnő vállaLta. hogy rend­nem tudtuk elérni, hogy a lakóte- j szeresen foglalkozik a nevezett rületi pártcsoportok többségében 1 elvtársnővel és igyekszik bevonni a pártmunka öntevékenyen follyon, l a közösségi életbe, hogy betartsák azt a legfőbb kö­vetelményt, hogy egymással és la- > Kiemelkedő eredményeket érnek el a kótársaikkal baráti kapcsolatban ; 13-as választókerület területi párt­legyenek, otthonukban is mutassa- i csoportjai is, különösen a Dózsa nak példát, kezdeményezzenek, . . I Gy.u. 7«sz. házban lakó elvtársak kózségpolitikai kérdések megoldásán munkája, akik politikai p.evelőmun­­ban neveljék, formálják környeze- j kával a lakóbizottságokkal egyetem­tűket, hogy a szülői munkaközössé- | ben mozgósítani tudtak a pártonki­­gekben tevékenyen résztvegyenek.. j vülieket is a ház teljes belső ta­­itt még sok a tennivaló, hogy idá- í tarozására, 2 300 munkaórával ujjó­ig eljussunk. De, ha visszatekin- { varéasolták lakóházukat. tünk az eddig megtett útra, amely ; nem több, mint két..és fél év, | Szép eredményeket értek el a- s ez nem nagy.idő - ez idő alatt j Hungária krt.-i volt Postaállomás már kiállta néhányszor a.próbát és i pártsejtje, amely a lakóbizottság­­bebizonyította életrevalóságát. ; gal közösen mozgósította a lakótelep Hogy ez igy van, ki kell emelnünk j lakóit, mintegy 800 munkaórát . néhány választókerületet, mint az igénylő területrendezési munkára, 5,7,12,17-es választókerületek „ I stb. Csak egy-két példát hoztunk területi pártcsoportjait, különö- ; fel, de ez is 'bizonyítja, hogy azok sen az 5~es választókerület párt- ’ az elvtársak, akik a KB határozatá­­csoportjainak jó munkáját. Itt . i nak szellemében dolgoznak, sikere­­nagyszerű az összhang a politikai j sen tudják mozgósítani a lakóterüle­­felelős, a tanácstag, valamint a | ten lakó pártönkivülieket is a tanácsösszekötő között. Az elvtár- i párt által kitűzött feladatok meg­­sak nagy lelkesedéssel dolgoznak,. ; oldására, a jól működő pártcsopor­­jó eredménnyel. Ebben a választó- ; tok állandóan segítik a lakvbizott­­kerületben a pártcsoportértekezle- ; Ságokat, közösen beszélik meg a fél­teket rendszeresen megtartják, na- - merülő problémák megoldását. Az pónta ott élnek az emberek között, ; újonnan megválasztott lakóbizott­­a párttagok és párt önki vilii ek kö- ; Ságokban 1-2 párttag van. /Egy­­zött jó a kapcsolat, aktivak a la- ; egy jólsikerült munka befejezése kóbizottssgok is. A felmerülő t után a ház lakói baráti ünnepségre problémákat a lakóterületi.pártoson jönnek össze, pl. 13-as választó­portok a lakóbizottságokkal oldják j kerület./ meg, lakógyűléseken keresztül tud- ' ják mozgósítani a ház lakóit egy- í A jó pártcsoportok munkája azt egy feladat megoldására. Pl. a l jelenti, hogy nemcsak kampányfela- Hungária krt. 125,127,3-33,135,137- ? datokát oldanak meg, hanem össze­­sz. házak a partsejtek a lakóbi- i hangoltan népszerűsítik a házak zottságokkal karöltve dolgoznak. ■ pártonkivüli rakói között pártunk A lakógyűléseken Megtárgyalták, 1 politikáját és szétesitik a párt hogy a házak erkélyeit befestik, ’ körüli szimpatizáns gyűrűt, de L-----ía ,

Next

/
Thumbnails
Contents