Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-10-31

r" n 00187 $- 9 - St.sz:J46. hajtásánál, erre példa a Fémbútorgyár, ahol 1957 óta ugyan háromszor rendezték a normát, mégis az átlag nornateljesi­­tése 113,o%. A lazaságot bizonyítja még az is, hogy a nor­mában dolgozók 9o%-a eléri a 118%-os vállalati plafont. Más részt az, hogy az elmúlt negyedévben pl. csak 4oo óra állás­időt számoltak el a dolgozóknak. Ugyanakkor a gyakorlatban sokkal több a kieső munkaóra. A termelékenység emelkedését gátló fent már említett helyte­len gyakorlat, szemlélet üllőn a kerületi Pártbizottság már több esetben fellépett, azonban az a tapasztalat, hogy gazda­­sági vezetőink nincsenek úló'gge tisztában aszocializmus aiap­­z-s jai IcrSEasdhál^ elvi ' kérdéseivel egyesek s'züK~'TátokbrüeF~X~ es sokszor komoly 'harcot' kell vivm, hogy ne elsősorban a vállalati érdeket, hanem a népgazdaság érdekeit tartsák szen­előtt a tervezésnél, a termelés szervezésénél. Még most is akad nem egy olyan igazgató, aki terhesnek tartja a terme­lékenység vizsgálatát, de ugyanakkor szavakban elismeri a Párt VII, Kongresszusa határozatainak*helyességét, csak tet­teivel nem támassza ezt ilú. III. * • z . ■ ’ •. z Árpolitikai Bizottság szvptuub^r 13»-i határozata a munkanornák: jélú'nlegi liőlyzuieről' ás az abból" adódóüóörületi f éladatajnkról. _ A Politikái Bizottság megállapítja, hogy az üzemekben rendkívül alacsony' a úunkanormák színvonala és hiányos a technológiával való kapcsolatuk. Ez mint már eddig.szánokon keresztül is bemu­tattuk, teljes, mértékig érvényes kerületünk üzemeire is.- Üzemű­inkben a normák többsége elavult, fellazult és elmarad a haladás követelményeitől és gátjává válik a termelékenység emelésének.­­Ezért rendkívül fontos feladatként áll előttünk: 1. / A munka termelékenysége lassú emelkedésének meggyorsítása mű­szakilag megalapozott, a legfejlettebb technológia alapján és ennek megfelelően kell a normákat helyreigazítani, s azok­ban a későbbiek folyamon bekövetkező-tt változásokat át kell vezetni. 2. / A vállalatainkon belül meglévő kereseti aránytalanságok.•■ • negs züntetése. 3. / A munka és üzemszervezés megjavításával az lo65 sz. rendelet szellemében fel kell számolni a nunkanormázás területén ta­pasztalható mulasztásokat és lazaságokat. A szakvezetés és a pártszurvu-zutek ebből adódó feladatai: 1./ A normarondezést a gazdasági vezetés egyetértésben a szak­­szervuzeti’' bizottsággá! hajt'ja vegre"a minisztéri^uatői,."ka­pott utasítás alapján. A reüdezesnek műszaki alapon a lóg-L——----------J

Next

/
Thumbnails
Contents