Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1960-07-16
r~ i l - 16 - | A másik dolog az volt, hogy ilyen kétes elemek kitúrják a kommunistákat, ez tény és ez ellen fel kell lépni. A titkárokkal a vezetés módszerét már többször is megbeszéltük és a pártértekezleten is értékeltük ezt a munkát. Azonban az igaz, hogy az összefüggéseit jobban meg kell mutatni, mint ahogy ezt mi ebben a jelentésben tettük. K Danuvia által felvetett panaszt illetően: mi most nagyon alaposan meg fogjuk vizsgálni ezt a kérdést és nem zárjuk le amig itt teljes megoldást nem tudunk elérni. Ami t Rózsavölgyi elvtárs mondott a termelékenységgel való foglalkozást illetően, azt alaposan meg kell nekünk szívlelni, mert, igaz, hogy magát a termelékenység fogalmát is elég sokan másképen értékelik, s ehhez feltétlenül szükséges, hogy politikai jellegű gyakorlati segítséget adjunk ebben a kérdésben. Ami a 2/3-ad növekedést illeti, hogy termelékenység utján és 1/3-át létszámnövekedés utján, hogy lehetséges-e ez? Véleménye111 szerint van rá lehetőség. Ezzel a mutatóval, egy-két üzemtől eltekintve idáig a gazdasági vezetés nem foglalkozott, nem is mérték fel, s ahol ezekre felhívtuk a figyelmet, azt mondták: ezen tudunk mi segíteni. A másik dolog, hogy a mutatók alaposabb elemzése ellenére tudtuk hozni az 51,5 %-ot, nem lehetetlen, hogy a 61 %-ot érjük el. ügy is látom, hogy el tudjuk érni, ez reális tényező. Gondolkoztunk azon, hogy milyen feladatot állítsunk a gazdasági és pártvezetés felé. Elsősorban abból índujtunk ki, hogy milyen tartalékok vannak az üzemben. Minden igazgató kivétel nélkül elfogadta, hogy rendkívül lazák a normák. Elmondották, hogy jelenleg a műszaki normák nem érvényesülnek az adott üzemben. Ha tehát itt intézkedéseket teszünk, - nem valami általános normarendezésre gondolok, de arra igen, hogy a laza normákat mindenképpen felülvizsgáljuk, » ez már egymagában segíteni fog a termelékenység növekedésében,másrészt ha helyes létszámgazdálkodást folytatunk, akkor máris jelentkezni fog a termelékenység növekedése. Ezen lehet vitatkozni, hogy egy-egy üzem lehet, hogy nem éri el a kitűzött szintet, de általánosságban, kerületi szinten lehetóges egy ilyen célkitűzés. Tanulmányozzuk és így tegyük meg a szükséges intézkedést, ebben igaza van Felcsuti elvtársnak. Grubics elvtársnál alá szeretném huzni, amikor a nagy importigényekről beszélt, hogy a vállalataink jelentős részében nagyon lehetne hasznosítani a műanyagokat, éppen ezeknél a vállalatoknál. Ami azt a megjegyzést illeti, hogy a gazdasági vezetésben a Párt iránti hűségben is hiba van, ezt így nem irom alá, talán egynél,vagy kettőnél hiba van, ez lehet, de így nem lehet aláírni. Én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy szakmai képzésben, politikai felkészültségben, hozzáállásban vannak hibák, hiányosságok is. Amit Fábik elvtárs javasolt, hogy a második féléves tervbe vegyük be a hivatali szervek munkastílusát is,a helyes az lesz, ha majd az aktivaülésen, amikor tárgyaljuk a vezetők munkastílusát és munkáját, arra meghívjuk a hivatali szervek, intézmények vezetőit is és ott majd részletesen meg fogjuk tárgyalni ezeket a dolgokat is, mert az itt megfogalmazott dolgok lényegében vonatkoznak ezekre az igazgatókra is. Az anyagban bennevan a Postajármü, hogy helyesen nyúlnak bizonyos kérdésekhez, de ez kevés. Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, hogy a vezetés munkastílusával kapcsolatban azt hiszem, az lenne a helyes, hogy ezekután az egyéni elbeszélgetések után mondanánk meg, hogy kimennének üzemekbe és úgy vizsgálnák meg egy-egy igaz- Íatónak a munkastílusát, vezetési módszereit, arra most nincs ehetőség, hogy külön, tízesével vitassuk meg velük ezeket a kér.........ZJ