Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-07-16

I »WK, I ‘ - 11 - I Ehhez hozzájön még a főmérnök kérdése. Ez az ember végtelenül becsületes, de vezetési készsége, szervezési készsége közel sem éri el a szükséges szintet. Ö ezt érzi is, s kérte már felmentését. Azóta is vajúdik ez a kérdés. A fiatal kommunisták nem kiforrott vezetők, nem alkalmasak ennek a munkának az elvégzésére. Külső megoldásokkal is próbálkozott a minisztérium, s a Pártbizott­ság is tud ezekről a problémákról. Az iparigazgató megígérte, hogy féléven belül megoldódik a főmérnök kérdése, de ez már régen volt és ha az 5 éves terv elkezdődik, elsősorban a káderektől függ, hogy milyen lesz a jövő évi munkánk. Mi nem fogjuk helyettük meg­oldani a feladatokat. Az iparigazgatóság és az üzemi pártbizottság kapcsolatánál problémák vannak és helyes volna, ha a kerületi PB segítene ennek a kapcsolatnak a megjavításában. Nem igen keresnek meg bennünket, de ha megkeresnek is, csak éppen, hogy beköszönnek. Kértem Gábor elvtársat is, hogy a Danuviát súlyának megfelelően kezeljék ebből a szempontból. Ezek a problémák ahhoz vezetnek, hogy nagymértékben le vagyunk maradva a terv teljesítésében. Azt akarjuk elérni, hogy egyszer megalapozni végre az átmenetet, amellett megszüntetni ezeket az illegális társadalmi munkákat, végre biztosítani az előretartást, amely a folyamatos munkát biz­tosítja. Mindenesetre, ahhoz, hogy rendet tudjunk teremteni, első­sorban a gazdasági vezetés liberalizmusát fel kell számolni, s legalább az egyik vezető olyan legyen, aki tudja a másikat mente­síteni. A beszámolóval egyetértek az üzemünkre vonatkozólag, csak egyet szeretnék mondani: nagyon eredményesnek találom a Pártbizott­ság törekvését a jövőre vonatkozólag, hogy az igazgatók és a párt­titkárok együtt tanuljanak. A határozati javaslatokkal egyetértek. Rózsavölgyi elvtárs: Olyan érzésem van, hogy talán egy kicsit sokat markoltunk ezzel az anyaggal. Az értékeléssel és a levont következtetésekkel szeretnék vitatkozni. Ezek az eredmények a kerület dolgozóinak és benne a gazdasági vezetők munkáját is di­csérik, s azt hiszem, ez is feltétlenül hozzátartozik a méltányos­sághoz. Másrészt úgy néz ki, hogy nem kielégítő a gazdasági veze­tők képzettsége, iskolázottsága, de véleményem szerint a tenden­­ciát, hogy merre haladunk, ki kellene emelni. Az ellenforradalom óta nagyon komoly fordulat van azon a téren, hogy a gazdasági be­osztásban lévő elvtársak a feladathoz szükséges műszaki tudást is elsajátítsák. Az iparvezetés feladatai egyre inkább nehezebbé válnak és egyre inkább igénylik, hogy egy műszakilag megalapozot­tabb gazdasági vezetés legyen. A kommunisták politikai tudatát dicséri, hogy ezt látják is és szerintem ezzel lehet is dicsekedni, hogy a gazdasági vezetők többsége tanul, képezi magát, s ez a pártszervezeteink munkáját is dicséri. Szeretnék a termelékenység kérdésével foglalkozni a továbbiakban: Meg kell mondani, hogy az ezzel való foglalkozás még nem kielégítő. Amíg a BdttóM mennyiségi termelés teljesítéséről van szó, nem állunk rosszul, de ma már nem elég ez. S a gazdasági vezetés magasabb­­foku vezetése szükséges, mert egy bizonyos fokú tapasztalatlanság mutatkozik ezen a téren, egyrészt megfelelő műszaki tudás, másrészt vezetőkészség szempontjából. Azt hiszem, bizonyos értelemben itt kellene kezdeni a dolgot. Véleményem szerint ez a kérdés nincs politikailag eléggé Alátámasztva. A termelékenység elvi-politikai fontosságát nekünk általában még kevéssé sikerült megértetni. A minőségi, kcsszerü technikával, technológiával való termelés még nagyon nagyon hiányzik és a műszaki gárdánál mondhatjuk, hogy majdnem, hogy hiányzik. Különösen a szemlélet kérdésében nagyon sokat kell tennünk. Véleményem szerint ilyen politikai jellegű kérdéseket is bele kellene venni a határozati javaslatba, amely a pártszervezeteknek is adna segítséget. [_----------------------__j

Next

/
Thumbnails
Contents