Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1958-08-23
r1—1 00649 I- 6 -Blázer elvtárs: Résztvettem egyes sejtek, megszervezésében és találkoztam olyan vezető gazdasági funkcióban lévő elvtársakkal, akik egyéb elfoglaltságukra való hivatkozással távolmaradtak a sejtmunkától. .Az a javaslatom, hogy a kerületi PB egy Írásos- felhívást bocsájtson ki a regisztrált párttagok részére, amelyben felhívná a figyelmet erre a munkára és figyelmeztetné őket, hagy nem volna helyes, ha kivonná magát ebből a munkából. Javasolnám azt is, hogy rendezzenek a körzetek taggyűléseket, ahol csak a regisztrált párttagok vesznek részt, ahol az ő feladataikról beszélnének. Véleményem szerint hely.es lenne ismertetni a jelölt tanácstagok névsorát.a PB előtt, K javaslatban benne van, hogy VB ele kell hozni, hozzák ezeket a* jav ás'Ólatokat a PB elé is. A ?-ik oldal 4-es pont helyes, de biztosítani kell, hogy visszaélés ezen a területen ne történjen. Radványi elvtárs: abból szeretnék kiindulni, hogy azt mondták az, elvtársak, hogy egyes gazdasági funkcionáriusok távoltartják magukat a sejtmunkától. Véleményem szerint a pártsejtek^t úgy kellene kiépíteni, mint a pártszervezeteket. Olyan szervezett formában. Pcmázi elvtárs: a dolgozók, is foglalkoznak azzal, hogy vannak olyanok, akik munka nélkül jól tudnak élni. A dolgozókkal közölni kellene, hogy ezek intézés alatt állnak és a megfelelő adatok birtokában ezeket az embereket kiemeljük. A huligánok, ellenséges elemek névsora időre el fog készülni. a sejteknél meg kell mondani, hogy ezen a téren nem nézünk ki olyan nagyon jól. azt javasolnám, hogy kezdeményezné a pártszerszervezet a lakóterület kommunistáinak az összehívását. , felhívnám az elvtársak figyelmét, hogy az agitációs munkák során azoknak a személyeknek a felmérése szükséges1 lenne, akik az előző választás során igen jól beváltak az agitációs. munkában. Valószínűnek tartom, hogy a íanács rendelkezik ilyen adatokkal. Gondolom, helyes volna ezeket az elvtársakat - még mielőtt a munka beindul - összehívni és megismertetni azokkal az ágitációs munkát végző elvtársakkal, akik azután támaszkodnak ezekre az eÍvtársakra. Egyébként a tervezettel, a javaslatokkal egyetértek. hö : . ■ ■■ h-g-/ • -.ág. :, ■■, ; fvfgi-gíáPh ■ . /. -. ■ • ül hál -• // ; : mp'.gg/ '' ■ ■ Pelcsuti elvtárs összefoglalja a vitát. Ez a tervezet nem azzal a szándékkal készült, logy a választási [ politikai részletes érv-anyagát, agitációs anyagát tartalmazza. x»z anyag is megemlíti, hogy az egész politikai munkánknak szoli.dabbnak kell lenni, de ugyanakkor közvetlenebbnek is. A türelmes, tartalmas, emberrőí-emberre menő politikai munkával, érveléssel érhetjük ezt el. Bátran fel kell vetni az agitációs meggyőző munkánkban a problémákat is. annak a veszélye fennáll, hogy a PB és a Tanács figyelme elsősorban a kerületi tanácstag-választásokra fog terelődni. Ittázt hiszem, a fő gond, hogy ne essünk bele egy szűk szemléletbe, hogy I a világot Zuglón- keresztül magyarázzuk, hanem a világon keresztül Zuglót. még 2 ilyen vonatkozású - tartalmi vonatkozású kérdés: úgy tudom, hogy szept. végén a KB elé fog menni a munkás osztály helyzetéről szóló anyag, amely után biztosan határozat fog kijönni. xx másik, logy sokan.még a párton belül is vitatják, hogy vajon a felszabadulás óta kinek emelkedett jobban az életszínvonala, a . a munkásosztálynak, vagy a parasztságnak. ,L-----------=----------2