Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Ideiglenes Intéző Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/2)
1957-06-01
I I | - 2 - J Pl: a munkásőrségnél is, hogy politikai helyettes nem kell, fegyvernem kell. A minisztóriumokban ős egyes helyeken is sok kispolgár és más elem bennmaradt, ugyanakkor jó elvtársakat, kommunistákat még mindig nem tudunk elhelyezni. Horváth et. ős Erdélyi et. elmondották, hogy őket ilyen fontos küldött aktivára nem hivlák meg. Kádas elvtársat sem. Tömpe elvtársról azt mondták, hogy olyan jöjjön, akinek van ideje itt maradni, ne folytassák a régi rósz gyakorlatot, hogy kijönnek ,elmondják a beszédüket, azután eltűnnek. Úgy látom, hogy az IB függetlenített tagjai és a pártapparátus dolgozói túlságosan meg vannak terhelve. Azt hiszem ezen változtatni kellene, hogy ne menjetek ti minden értekezletre, taggyűlésre, meg kellene értetni az üzemekkel, hogy más munkátok is van és nem tudnak mindenütt résztvenni. At kell adni a munkát a társadalmi aktíváknak. Én is megbízatást kérek, meg a többi elvtárs is, hogy' több munkát adjatok nekünk. Én is azt javasolom, hogy ne tagrevizió legyen, hanem ellenőrzés. Uelírnidt et. Az a véleményem a küldöttválasztó taggyűlésekről, hogy összevont taggyűlésen nem lehet jól kitárgyalni a problémákat. z-s Az Aluminiumgyárból 5-6 fő hiányzott, amiben mi is hibásak vagyunk, mert a tagkönyvet még többen nem kapták meg, akiket ide meghívtunk. Nálunk úgy néz ki, hogy a párttagság teljesen a termelés felé fordult. Felvetették az elvtársak, hogy kevés konkrétum volt a beszámolóban az üzemekre vonatkozólag, névre s zólóan. A felszólalásokat illetően az volt a véleményem, hogy az elnöknek kellett volna erélyesebbnek lenni. Az volt az elvtársak véleménye, hogy mintha egy kicsit lebecsülte volna a kerületi IB az értekezletet. herényi et. Úgy látom, hogy a beszámoló jó volt, de az elejével sokat foglalkozott Schumeth et., s abból , amit előtte való nap megbeszéltünk sok kimaradt. Biztos, hogy nem volt elég ideje elkészíteni. Nem látom pl. a termelési vonalról, hogy oda mentek volna z-v Schumeth et-hoz, hogy ezt és ezt még be kell építeni a beszámolóba. így rábíztuk a tartalmi felépítést az értekezletre, a véletlenre. Véleményem szerint az elnök nem tudott beleilleszkedni és nem tudta úgy irányítani az értekezletet, hogy az apróbb problémákat kihozzák. Be kellett volna kérni a felszólalásra jelentkezett elvtársaktól, hogy milyen javaslatuk van, milyen tárgyú.Arra gondoltam, hogy elmondjuk az elvtársaknak, hogy akik nem tudtak felszólalni, Írják le egy papírra, ezzel is segítik a munkánkat. Az alapszervezetek két kérdéssel foglalkoznak erősen;az ellenforradalom kérdésével ős a termelés kérdésével. Helyes volna szerintem, ha a termelés kérdésével most már a szakszervezet jobban foglalkozna és a pártszervezet nem közvetlenül foglalkozna vele. Mi beszéltünk a tömegszervezetekről, de a beszámolóban nem jött ki az, hogy a mi tömegszervezeteink hogyan dolgozzanak, gyakorlati útmutatást keveset kaptak. Javasolom, hogy akár a beszámolóban, akár a hozzászólásokban felmerült problémák részleteiben való megoldásához fogjunk hozzá. Keressük meg a módszert, amellyel ezeket a problémákat meg tudjuk oldani. 5 az IB számoljon be arról, hogy ennyit és ennyit megoldottunk, ezt és ezt még nem. l'elcsuti et. Schmidt et. részéről felvetődött, mintha mi lebecsültük volna ezt az aktívát. Ez nem áll, csak az inkább, hogy nem eléggé gondosan készítettük elő. Azonban olyan munkahalmaz van, akció, akcióra őr, az apparátus nem teljes, azért nem is tudtunk olyan ütemszerüen dolgozni, mint ahogy ebben megállapodtunk. A leglényegesebb tanulság ebből az, hogy véget kell vetni annak a módszernek, ogy mi magunk csinálunk mindent. L--------------- -J