Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1989-04-08

70. Azt szeretném, ha egy olyan pártbizottság működne, amelyiknek állás ­pontja a párttagok érdekében és véleményének képviseletében alakulna ki. Egy olyan apparátussal dolgozna, aki ezt a vélemény képviseli és nem átfogalmazza. És hogy milyen pártnak szeretnék tagja lenni ? Én egy olyan pártnak szeretnék tagja lenni, amely nem pár százezer, mert azon lehet vitatkozni, hogy 700-an, 800-an vagyunk, vagy akár 500-an leszünk holnap, amely nem ennek a pár száznak, hanem egy 10 milliós országnak készít programot, ehhez viszont kongresszus kell és ott olyan vezető politikusokat kell választani, aki képes szolida ritásra, képes szolidaritásra nem csak a költségvetéssel , hanem egy néppel is. A pártértekezlet állásfoglalásával kapcsolatban az a véle ményem, hogy meg kellene határoznunk azt, hogy a most megválasztásra kerülő pártbizottság dolgozzon ki programot, néhány alapelv alapján, ami ebben a bőséges javaslatban szerepel és ezt a programot egy meg ­határozott időn belül, mondjuk 1 hónapon belül egy nyílt pártbizott ­sági ülésen bocsássa vitára.

Next

/
Thumbnails
Contents