Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1989-04-08
Sajátos, hogy a február 10-i KB ülésen úgy hangzik el a probléma sommázása úgy hangzik el, hogy a bizalom visszaszerzésére, annak hogyanjára még nem jöttünk rá. Tehát ez a vezetés még nem jött rá, hogy hogyan lehet a bizalmat visszaszerezni. És abban sem vagyok biztos, hogy rájött-e arra, hogy hogyan lehetett elveszíteni ! Amikor a körülmények megváltoztatására, az eredmények megtartására, hatalom stabilizálódására, a szavazók tömegének megnyerésére törek szünk, akkor ott kell kezdeni, hogy a bizalmat a tömegekben, a tár sadalomban vissza kell állítani a párt, a vezetés iránt. Körülbelül úgy, ahogy ez 1945-től 1948-ig érvényes volt. Fiatalok nem tudják, de én a magam 72 évével pontosan tudom, hogy hogy nézett ki a töme gek bizalma a párttal szemben, amikor napirenden volt a földreform, az államosítás is és minden alapvető társadalmi gond és probléma megoldása. A felszabadulást követő években kerestek minket nemzet köz hírű tudósok és nem mi mentünk a FIDESZ és a többi alternatív után. Kérem ezt ne értsék félre. Kerestek minket. Bizalommal voltak a pártonkívüliek , a más párt beliek a Kommunista Párttal szemben, mert minden tevékenysége, erkölcsi felfogása, emberi magatartása su gallta a tiszteletet, tiszteletadásra késztetett és bizalmat ered ményezett. De ma, ha felvetünk egy olyan kérdést, nem akarom bántani Barabás elvtársat, de itt hangzott el január 5-én, amikor aktíva értekezleten volt a különböző erkölcsi torzulásokkal szembeni erköl csi felháborodás és a Barabás elvtársnak az volt a véleménye, hogy ne vegyük át az ellenségtől a demagóg megfogalmazásokat. Hogy nem dema góg megfogalmazásokról van szó, engedjék, hogy hivatkozzak Leninre, gondolom, hogy időszerű, mert az SZKP XXVII. Kongresszusán nagyon megható jelszó volt, hogy:"Vissza Leninhez !". Nem "Irány a kommuniz mus !", nem "Előre a lenini úton !", hanem "Vissza Leninhez !". Én visszamentem Leninhez, már csak azért is, hogy megkérdezzem tőle, mi a véleménye erről az állapotról, ami nálunk van és amiről a Szkokán elvtárs is beszélt, s Lenin elvtárs azt mondja: "Mégiscsak a legna gyobb szégyen és ocsmányság, ha egy hatalmon lévő párt védi a saját gazfickóit." Hangulatkeltő, mert én, amikor nagyon unatkozom, nincs más dolgom, már csak azért is, hogy megvigasztaljam magam, el szok tam néha olvasni, de lehetne tovább mondani ezeket a dolgokat. Ezt nem kuriózumnak szántam, de azért a telek dolog, meg ilyen dolog nem