Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1989-04-08
Korcsog György elvtárs, XIV/2. körzet Azt hiszem, hogy a Szkokén elvtárs bevezető előadása és a hozzá szólások is nyilvánvalóvá teszik, hogy szükség volt erre a küldött értekezletre, értelme van, hogy leültünk tanácskozásra. És meggyőző désem az is fél évvel ezelőtt hasznos lett volna és értelme lett volna, mint most. Minden problémát, nehézséget, gondot figyelembe véve, amit az elvtársak felvetettek és abban osztozva nekem az a véleményem, hogy nem eshetünk abba a hibába, amit társadalmi vetü letűben, párton belül elmarasztalunk, elítélünk. Hogy a múlt értékeié sében elfeledkezünk az eredményekről és csak a hibákat vetjük fel. Én azt hiszem, hogy ebben a nehéz helyzetben is fel kell azért is merni, hogy ez alatt az egy év alatt, ami a májusi pártértekezlet óta eltelt, valami nagyon komoly tiszteletre és megbcsülésre érdemes változás történt. Megmondom őszintén, hogy nem tudtam volna elkép zelni, hogy Szkokán elvtárs 2 évvel ezelőtt ilyen bevezetőt tartott volna egy ilyen plénumon. Az ő beszámolójában is tükröződik az az er kölcsi, politikai változás, ami a májusi Pártértekezlet óta párton belül végbement. És tükröződik a hozzászólásokban is olyan értelemben véve, hogy gyakorlatilag bármilyen oldalról közelítettük meg a prob lémákat, azért az alapvető irányban találkoznak az elképzelések és az elgondolások. Hiba az, hogy nem kaptuk meg ezt a tájékoztatót a többi anyaggal együtt a pártértekezlet előtt, mert gondolom, jobban fel tud tünk volna készülni és hasznosíthattuk volna akár a hozzászólásokban, akár a további munkában. Javaslom, hogy a programhoz beveztőben érdemes volna röviden summázva a Szkokán elvtárs által elmondottakból kivéve a lényeget, röviden tömöríteni, hogy gyakorlatilag itt, Zuglóban a pártértekez let óta mi történt, hol mutatkoznak eredmények, milyen területen vannak az alapvető hibák és mi a fő tennivaló. Egy-két kérdésre röviden kitérek. Engem rendkívül aggaszt, de nagyon, hogy nap mint nap ráébredek arra, tudomásul veszem vagy észreveszem, hogy én, az egyszerű párttag és a pártvezetés nagyon sokszor nem beszélünk egy nyelven. Rendkívül aggaszt, hogy minden jó szándékom és törekvésem ellenére is nagyon sok alapvető kérdést egé szen másképpen nézek, fogom fel, értelmezem, mint ahogy a legfelsőbb politikai vezetés részéről tapasztalható.