Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1989-09-14
10. (lényege: nem lesz KB, Országos Pártválasztmány, végrehaj tást az Országos Elnökség, s mindkettő vezetője - Pártelnök), a tagdíjrendszer módosítási elgondolásait szintén későn kaptuk meg. Végül is a beérkezett információkat a pártépitési bizottság összegezte, jelen anyagot a kerületi PB augusztus 31-i ülésén tárgyalta meg. A következőkben néhány csomóponthoz kívánok észrevételt fűzni: 1. Ahol a központi anyag alternatív javaslatot tartalmaz ott vagy - a többségi vélemény alapján kezdeményezzük a döntést, - mindkét elgontolást javasoljuk megfontolásra. Ettől eltér mindját az első pont, a párt nevével kapcsolat ban leírtak, ezt a hozzánk eljutott álláspontok alapján fogalmaztunk igy. Kérem, hogy a küldöttértekezlet majd tételesen foglaljon állást, az alternatív javaslatok felett. Azokról is amelyeket Írásban kiadtunk, azok felett is, amelyek - minden valószínűség szerint szépszámmal ma elhangoznak még. 2. A 3. szakasz 2. pontjában tulajdonképpen a platforszabadság biztosítása került megfogalmazásra. (2. old. az előterjeszté sünkben). Javaslatunkban kísérletet kísérletet tettünk arra, hogy a minimális garanciákat megfogalmazzuk a frakció zás elkerülése érdekében. Mivel a jövőbeni párt működésének egyik fontos, kényes kérdéséről van szó, álljunk meg egy pillanatra. T őmondatokban : - platformokra szükség van - ez azonban ne veszélyeztesse: - a párt programjának végrehajtását, - a választáson való egységes részvételünket vagyis, amely platform a fentieket veszélyezteti az tulaj donképpen frakció. Egy ponton túl nincs olyan pártja a világnak, amely a külön utonjárokkal szemben ne lépne fel. végezetül elvi jelentőségű annak deklarálása is, hogy a platformok ügyük támogatása érdekében párton kívüli csopor tokkal ne szövetkezzenek.