Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1989-09-14

n 5. Ki ért azzal egyet, hogy így, amennyien folytassuk le munkán ­kat? 8 ellenszavazattal és 5 tartózkodással a küldöttértekezlet úgy döntőt folytatja munkáját. Ezek után rátérünk a napirendek tárgyalására. Felkérem Havasi Gyula elvtársat a kerületi pártbizottság titkárát az első napirendhez tegye meg szóbeli kiegészítését. Havasi Gyula e 1 vtárs : Kedves Elvtársak! A felgyorsult politikai események folyamatában sorsdöntő idő ­szakhoz érkeztünk. A kongresszusra készülve mindannyian tud ­juk, hogy a tét nem kisebb, mint a nép, a nemzet, az ország jövője. A jelenlegi válságos helyzetben, gyökeresen megváltozott poli­­litikai lehetőségek és feltételek között olyan kérdésekre kell választ adnunk, hogy a jövő érdekében milyen szerepet vállaljunk, mit képviseljünk, milyen célért vállaljuk fel a politikai küzdel ­met? Ezek a programalkotás megkerülhetetlen kérdései. A közelgő kongresszus sikere szempontjából döntő, hogy a vitákban kiala ­kuljon a párttagság többsége által elfogadható, képviselhető, cselekvésnek alapul szolgáló program, amelyet a közelgő választá ­sokon kifejeződő népakarat is minősíteni fog. Milyen esélyünk van egy ilyen program kialakítására? Ezt a mai küldöttértkezletünk vitája mutatni fogja. Elöljáróban csak annyit, hogy erre egy válságban lévő párt helyzetéből kell válaszolni. Az 1988. májusi pártértekezlet ugyan mélyreható változásokat indított el a politikai, gazdasági életben - a párt életében is, de tény, hogy az elképzelt egypártrendszerű pluralizmus helyett a többpártrendszer viszonyai közé kerül ­ve - és az egy minőségileg új helyzet - a párt nem volt képes szerepét, feladatát, egész működését a kialakult viszonyok ­nak megfelelően átalakítani. A régi módon már nem tudunk működni, a politikai versenyhelyzetre még igazán nem készültünk fel. Ezt jelzi a felső vezetés válsága, belső harcok, nagyfokú

Next

/
Thumbnails
Contents