Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1989-07-13
időszerű kérdéseket, illetve a po litika egy-egy részkérdését vitat niuk meg. A politikai változásuk átfogó elemzésére, programalko tásra, a testületek és tisztségvise lők teljes körű újjáválasztására háromévente kerülne sor. B változat: kétévente. Ez esetben minden kongresszu son lenne átfogó helyzetelemzés, programalkotás és tlsztújitás. A küldötteket is kétévente teljcskörüen újra kellene választani. A kongresszust a Központi Bizottság három hónapon be lül köteles összehívni, ha a párttagság több mint fele or szágos pártszavazás keretében a kongresszus összehívása mellett foglal állást. 18. SZAKASZ ' 1. A Központi Bizottság leg alább négy hónappal a kong resszus előtt köteles dönteni időpontjáról és helyszínéről. Egyidejűleg köteles közzétenni javaslatait a kongresszus napi rendjére. 2. A küldöttek megválasztá sát és a küldöttcsoportok megalakítását a kongresszus megnyitását megelőző 60. napig be kell fejezni. Küldött csoportok alakíthatók A változat: megyénként, il letve megyei jogú pártszerve zetenként; B változat: megyénként, il letve megyei jogú pártszerve zetenként és a pártban nyil vánosan működő áramlatok szerint. A küldöttcsoportok szóvivőik útján bekapcsolódnak azoknak a bizottságoknak a munkájá ba, amelyeket a Központi Bi zottság a kongresszus előkészí tésére hoz létre. 3. A kongresszus megnyitá sát megelőző 60. napig a helyi pártszervezetek javaslatokat tehetnek a Központi Bizottság A kongresszusi küldöttek létszámát és választási rendjét a Központi Bizottság határozza meg, a 6. szakaszban foglalt elvek alapján. 19. SZAKASZ A kongresszus előkészítésé nek módját a Központi Bizott ság határozza meg az alábbi elvek és általános eljárási sza bályok tiszteletben tartásával: nak a kongresszus napirend jére, az elfogadandó dokumen tumok jellegére és tartalmára, valamint a kongresszus hatás körébe tartozó tisztségek be töltésére. Joguk, hogy javasla taikat más pártszervezetekkel és a kongresszusi küldöttekkel megismertessék, egyeztessék. 4. A Központi Bizottság kö teles a végleges napirendi és ügyrendi javaslatát, valamint az előzetes pártviták alapján a kongresszus elé terjesztendő dokumentumtervezeteket a kongresszus megnyitását meg előző 14. napig minden kong resszusi küldöttnek kiküldeni. 20. SZAKASZ A pártszavazás eredménye ként — vagy sürgős esetben — összehívott kongresszus elők^^ szítése során nem kötelező aflB kalmazni a 18. szakaszban fog*^ laltakat. Az ilyen kongresszu sok csak azokat a napirendek pontokat tárgyalhatják, amtjg lyeket a pártszavazás kezdemé nyezői megjelöltek; döntéseket, határozatokat csak az összehí vás okát képező tárgykörökről hozhatnak. BJ A Küsponti Bixottság 21. SZAKASZ Két "kongresszus között a Központi Bizottság az MSZMP legfelsőbb szerve. 22. SZAKASZ A Központi Bizottság fel adat- és hatásköre: 1. meghatározza a kongreszszus határozatainak végrehaj tására szolgáló politikai fő fel adatokat; 2. ellenőrzi a Politikai Bi zottság tevékenységét; 3. figyelemmel kíséri a tör vényhozás és a kormány mun káját, kapcsolatot tart az Or szággyűlésben és a kormány ban dolgozó MSZMP-tagokkal, meghatározza tevékenységük fő politikai irányait; 4. meghatározza a párt szö vetségi politikáját; 5. összehívja és előkészíti a párt kongresszusait; 6. dönt az országos pártsza vazások elrendeléséről; 7. elfogadja a párt költség vetését; 8. jóváhagyja a párt támo gatásával indítandó országgyű lési képviselőjelöltek listáját; 9. választással betölti a Po litikai Bizottságban és a Köz ponti Pénzügyi Ellenőrző Bi zottságban megüresedő helye ket. Ha a Politikai Bizottság ban a cserék túlhaladnák a kongresszuson választott tagok felét, vagy a párt elnökét il letve főtitkárát érintenék, kongresszust kell összehívni, il letőleg pártszavazást kell el rendelni; 10. határoz saját ügyrendjé ről. A SZAKASZ ___________ A Központi Bizottság tagjai: 1. a párt elnöke, 2. a párt főtitkára, 3. a párt főtitkárhelyettese, 4. a párttagság területi elv szerint delegált képviselői: megyénként és megyei jogú pártszervezetenként a pártta gok minden megkezdett 10 ezer fős csoportja után egy fő (kb. 90 fő), 5. Az MSZMP országgyűlési csoportjának vezetősége, Ez a pont az országgyűlési kép viselők választása után lép életbe. 6. a szakszervezetekben és a szövetkezeti, valamint az if júsági mozgalomban működő MSZMP-csoportok delegált képviselői (10 — 10 fő), 7. a Politikai Bizottság tagjai (és a Központi Bizottság titkárai), Felmerült olyan javaslat, hogy a Központi Bizottság titkárait a jö vőben ne válasszák és ne legyenek a vezető testületek tagjai. A Köz ponti Bizottság nevezné ki őket az apparátusi munka egy-egy részterületének Irányítására. 8. A kongresszus által vá lasztott tagok (20 — 25 fő). 24. SZAKASZ * A párt országos tisztségvise lői: 1. A párt elnöke képviseli a pártot hazai és nemzetközi kapcsolataiban. 2. A párt főtitkára képviseli a pártot, vezeti a Központi Bi zottság és a Politikai Bizottság munkáját. 3. A párt főtitkárhelyettese felelős a párt belső életéért, a pártmunka szervezéséért, egy személyi felelős' vezetője a központi apparátusnak. 4. A Központi Bizottság tit kárai (ha ez a funkció válasz tott tisztség marad) és a Poli tikai Bizottság tagjai a párton 12