Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1989-07-13

kérdését, én azt hiszem nagyon fontos lenne, ezért gondoltam azt, hogy szóba hozom. A másik, amit a Doubravszky elvtárs felvetett, én azt gondolom, ha nem ma választunk, feltétlen ügy kellene felállnunk, hogy akkor egy időpontot meghatározunk. Legtávolabbi időpont a Köz ­ponti Bizottság határozatában jelzett időpont lehet és amennyi ­ben ezt a legvégső határidőt hagyja jóvá a küldöttértekezlet, akkor elnézést, hogy ezt a csúnya szót mondom, de szankciókat is meg kellene tudnunk fogalmazni, mert mi van akkor, hogy ha az egyik szekcióban valamilyen oknál fogva, nem tud kongresszu ­si küldöttet választani. Ebben az esetben Zugló párttagsága el ­esik 1 kongresszusi küldöttől. Akkor valamilyen fórumnak és akkor már nem lesz lehetőségünk egy nap alatt összehívni Önöket, akkor valamilyen testületnek , fórumnak ezt a jogot meg kell ha ­tározni, vagy pedig egy olyan időpontot kitűzni és ha ezt a pártértekezlet felvállalja, addig az időpontig valamelyik szek ­cióban nem választanak kongresszusi küldöttet, akkor összejövünk és plenárison, demokratikusan megválasztjuk a kongresszusi kül ­döttet. Köszönöm a türelmet. Steiner Oszkár levezető elnök: Elvtársak, elhangzott tehát a pártbizottság állásfoglalása, el ­hangzottak a javaslatok. Nem ismétlem meg sorba a javaslatokat, de viszont most elmondom, hogy melyek azok a kérdések, amibe a küldöttértekezletnek dönteni kell. Tehát a küldöttértekezlet ­nek döntenie kell abba, legyenek e küldöttcsoportok, vagy ne legyenek küldöttcsoportok? Egyszer dönteni kell, hogy a kül ­dött állitás szintje hol legyen, tehát így plenáris ülésen le ­gyenek megválasztva Zugló küldöttei, vagy ezt a hatáskört a küldöttcsoportok, feltéve ha döntés az, hogy léteznek küldött ­csoportok, megkaphatják ezek a küldött csoportok. Dönteni kell abba, hogy a küldöttválasztás időpontjára milyen állásfoglalást alakítsunk ki. Döntenünk kell abba, hogy az

Next

/
Thumbnails
Contents