Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1989-07-13

20. a kapitalizmus is változott. Mi is változtunk. Reformokat lép ­tettünk életbe, ellentételeinket próbáljuk elsimítani, egyet ­értek például a"négyesfogattal" nagyon jónak tartom, csak ne csak ott fönt a csúcsokon, hanem végig a pártban valósuljon meg az, hogy egy egészséges, előremutató program köré tömörül ­jön a párt. De a mi ellenzékeink - szerintem - veszélyt jelen ­tenek, nagyon élesen szoktak fogalmazni, nem mind, egyesek, a szélsőség, ők azt mondták, hogy a Szovjet csapatok megszaba ­dítottak a fasizmustól, de ránk szabadították a sztálinizmust tehát vissza kell állitani azt a rendszert, ami akkor volt, amikor még nem jöttékbe a Szovjet csapatok,azt a rendszert pedig kapitalizmusnak hivják, erről az előbb beszéltem, ezt nem kivánom vissza. Mi a teendő? Az ellenzék azt mondja, hogy a nemzet mögötte áll, a nemzet az mögött áll, akiben erőt lát, nem katonai erőt, politikai erőt. A politikai erőnek az alapja a bizalom, ezt a bizalmat, amit nem akarok részletezni, hogyan és mint vesztettünk el, csak úgy nyerhetjük vissza, hogy ha ledobjuk a múlt piszkos ingét, mind azokat akik az ország gaz ­dasági - politikai csődbe juttatásáért felelősek, akár tuda ­tosan , akár tudatlanságból minden szinten politikában, a gaz ­daságban, a kultúrában le kell váltani, az új politikához új emberekre, tiszta kézre van szükség, és aktiv agitációra, választások előtt állunk és ne szégyeljünk visszatérni azokhoz az agitációs, ha kell házi agitációs, plakátragasztási, röp ­lap osztogatási módszerekhez amihez az ellenzéki pártok és az egyházak most is visszatérnek, és eredményesen alkalmaznak. Mi ne úgy győzzünk, mint a Daudánál, hogy azzal győztünk, hogy nem mentek el az emberek szavazni. Ne ez legyen a célunk és a taktikánk, hanem az, hogy aktivan politizáljunk, menjünk az emberek közé és ha olyan program van, amit a párt nagy többsége elfogad, ami végrehajtható, reális és előremutató , azzal agi ­táljunk. Köszönöm szépen.

Next

/
Thumbnails
Contents