Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1989-07-13
Kedves elvtársak! Részesei voltunk annak, hogy pártértekezIetünkön jelentős szer vezeti, működési, és személyi változtatások történjenek. A be következett változások, a régi működési formát már nem tették alkalmazhatóvá, a régi működési formát meg kellett változtatni, teljesen új alapokról kellett indítani pártbizottságunk el vi és gyakorlati munkáját f az apparátus feladatainak és munka rendjének meghatározását. A változtatás fő irányának a párt demokrácia a politizálásba mozgalmi jelleg erősítését tartjuk, ftz ennek megfelelő munkastílus kimunkálásait felvállaltuk. Határozott véleményünk, hogy a korábban alkalmazott direkt irányí tás helyett,az együtt gondolkodó, közreműködő, segítő és befolyá soló módszereket kell elsősorban alkalmaznunk. A kerület politi kai életében, helyünket vezető szerepünket politikai eszközök kel kívánjuk érvényesiteni , a cselekvésre késztető mozgósítás módszerének és eszközének a meggyőzést, és megnyerést tekintjük. Káderhatásköri listánkat megsz intettük, vezetői elképzeléseinket befolyással, nem pedig hatalmi ráhatással akarjuk a jövőben érvényesíteni. Világos folyamatokra épülő, legfontosabb kérdésekkel foglalkozva egy határozottabb és átgondoltabb cselekvést elő segítő testületi munkát szeretnénk megvaIósitani . PártbizottSá gunk a politikai igényekhez igazodó munkaterv szerint szervezi, végzi munkáját, testületi üléseit szükség szerint, de legalább havonta tartja, a nyilvánosság biztosításával.Zárójelben meg jegyzem, hogy a lehetőséggel eddig nem sokan éltük. Munkánk ról folyamatosan tájékoztatjuk pártszervezetek képviselőit, összevont, vagy csoportom, titkári értekezleteken, különböző pártrendezvényeken. A párttagságot foglalkoztató aktuális kér désekre megpróbálunk rendszeresen reagálni, információs és hangú I atjeIentést küldünk, most már két hetente minden párt szervezetünk részre. Partnereinkkel, az állami és társadalmi szer vekkel fennálló kapcsoIattartásban , önállóságuk teljes tisz teletben tartásával,a mozgalmi igények t e I j e s i t é sóra törekszünk.