Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1985-02-16

I 85. Tulajdonképpen a következő érdekekről kívánok véleményt mondani: A kerületben lefolytatott viták, a beszámoló taggyűlések tapasztalatai is, a de a budapesti hasonló viták tapasztalatai felrajzolják számunk­ra, hogy vajon reálisan ítéli meg a pártvezetés, a kormány a jelenle­gi helyzetünket és tudjuk-e azt, hogy mit és hogyan kell csinálni, hogy ezen a helyzeten jó irányba változtassunk? Az itteni állásfoglalás tartalmazza, hogy a helyzetkép,a kongresszusi irányelvekben megrajzolt helyzetkép mintha optimistább lenne, mint a valóságban. Nyilván sokféleképpen lehet ezt megítélni és minősíteni ezt a kérdést. Azt hiszem, hogy valahol ott kell meghúzni a valós vonalat, hogy ki-ki milyen nézőpontból ítéli meg a szempontokat. Ha valakinek a saját helyzete rosszabbodott és abból a nézőpontból ítéli meg az országos helyzetképet, mely országos átlagot takar, ez úgy fogalmaz, hogy rosszabb a helyzet, a maga szempontjából el kell fo­gadni . A másik, ahol olyan kollektívák, akik nem tudtak lényegesen előre ha­ladni, sok esetben csak talpon maradni voltak képesek, ezek is másként látják. Természetesen a Pártnak, a Kormánynak öröme telne abban, ha gondjain­kat, problémáinkat meg tudnák oldani. Nyilvánvaló, hogy a feladatok bonyolultsága nem teszi lehetővé az ilyen­fajta megoldást. Megjegyezték a vitákban, hogy az irányelvek a feladato­kat, a tennivalókat a valós problémák szintjén fogalmazzák meg. Lehet igazsága ennek is a nézőpont szempontjából. Az ilyenfajta észrevételeket tartom politikailag a legszigorúbbnak. A párt mindig arra törekedett, hogy a realitást ne keverjük össze, ha­nem mindig a valósághoz ragaszkodva fogalmazzuk meg. A lassabb előrehaladás tükröződhet talán egy-egy ilyenfajta vitában is. Van-e alapja ennek a rossz, vagy rosszabb közérzetnek, visszatekintve az előbbi kérdésre. A Párt és a Kormány vezetése világosan látja a hely­zetet, és tudja, hogy mit kell tenni.

Next

/
Thumbnails
Contents