Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1985-02-16

zolni az is, hogy a beszámolási időszakban szinte mindegyik főnökségünk kapott, egyik-másik többször is, magasabb szintű erkölcsi elismerést a szocialista munkaverseny értékelése alap­ján. Itt utalni szeretnék arra, hogy a héten, Budapest felsza­badulásának évfordulóján átadott Kelenföldi nagyberuházás szá­mos műtárgyát a kerületben székelő MÁV Hídépítési Főnökség kész itette. Pártbizottságunk - a dolgok természetes rendje szerint - min­denkor nagy Figyelmet szentelt a gazdaságpolitikai irányitásnak és azt hiszem ezirányu tevékenységét úgy sikerült megvalósí­tania, hogy nem veszett el egy-egy részletkérdés konkrét ügyei­ben . Úgyis mint az egyik gazdasági egység igazgatója, tudom mondani, pártbizottságunk legfontosabb erénye a gazdasági épitőmunka területén a mozgósítás és az érdekvédelem. Hozzászólásom során engedjék meg, azt is, hogy köszönetét mond­jak a kerületi pártbizottságnak a részünkre nyújtott közvetlen segitségért. Higyjék el, ezt nem udvariasságból mondom. A MÁV mint vállalat ugyanis éppúgy keresi a gazdálkodás optimális lehetőségeit, mint a többi nagyvállalat. Emellett folyik egy belső vállalati szervezési korszerűsítés. Ennek következményei főnökségeinket eltérő módon érintik. Ilyen helyzetben talán érthető, hogy részünkre a kerületi pártbizottság irányítása alatt szervezett hivatalos és nem hivatalos fórumok, talál­kozási lehetőségek rendkívül hasznosak, igen sok információt nyújtanak és igy messzemenően segítik a saját elképzeléseink reális megfogalmazását a gazdasági épitőmunka szinte minden területén. Azzal sem árulok el ugyanis titkot, hogy néha gyor­sabb, szélesebbkörü a tapasztalatcsere lehetőségünk a kerüle­ten belül, mint a MÁV különböző fórumain. Mind emellett bízunk abban, hogy a zuglói vasutasok, élükön a kommunistákkal, a jövőben is maradék nélkül teljesitik a rájuk háruló politi­kai, gazdasági feladatokat, amihez a továbbiakban is kérjük a kerületi pártbizottság eddig is tapasztalt hathatós segít­ségét. Köszönöm a meghallgatást, az írásbeli beszámolót, a szóbeli kiegészítést, az állásfoglalást elfogadom, elfogadásra javaslom.

Next

/
Thumbnails
Contents