Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1985-02-16

77. ózemélyi állományunk 75 %-a pártunk tagja, 81 %-a munkás. Politikai képzettségüknek talán egyik mutatója, hogy állo­mányunk 50 %-a rendelkezik politikai iskolai végzettséggel. A munkásőri szolgálat teljesítése társadalmi munkán keresztül valósul meg. Tehát zömében nem a munkaidő rovására, hanem szabadidőben. A tisztesség azt kívánja, hogy hangot adjak annek a véleménynek, hogy a társadalmi munka megbecsülése, tisztelete közvéleményünkben valahogy nincs a helyén, Még sokszor a rádió, TV és hírközlő szerveink is úgy mutatják be a társadalmi munkában résztvevőket, mint valami csoda­bogarat. Pedig az élet lég természetesebb dolga - szocialis­ta társadalmunk fejlődésének egyik feltétele - a közéletben való aktív részvétel, az önzetlen áldozatvállalás, és mun­kásőreinket ez jellemzi. Egységünk tagjai a zuglói üzemek, intézmények dolgozói. Fizikai munkások, orvosok, pedagógusok, műszaki értelmiségiek, óok szállal kötődünk Zuglóhoz és él­veztük a kerületben működő pártszervezetek és üzemeink dol­gozóinak bizalmát, segítségét. A pár tszervezetek önzetlen munkájának és folyamatos figyel­mének köszönhető, hogy áIlományépitő és szervező munkánk eredményes, bár minden évben egyre nehezebb körülmények között valósul meg. Munkánk feltétele, körülményei az elmúlt években sokat javul­tak és természetes követelmény színvonalának emelése. Ez alkalommal is köszönöm parancsnokságunk és személyi állomá­nyunk nevében azt a politikai, erkölcsi és anyagi támogatást melyet részünkre nyújtottak. Igyekszünk a velünk szemben tá­masztott követelményeknek továbbra is eleget tenni. A beterjesztett dokumentumokat elfogadom és elfogadásra javas lom. Köszönöm a figyelmüket. L-

Next

/
Thumbnails
Contents