Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1985-02-16

í 1 42. érzem, .jogos az az igény, hogy meg kell teremtenünk a társa­dalmi tevékenységet végzők közvetlen munkahelyi erkölcsi el­ismerését is. (Nem kitüntetésről, kézfogásról van szó.) Ta­lán ez is egy nagy feladat lehet a következő években, s ne­künk párttagoknak kell élen járnunk. E témakörben igen élesen vetődik még fel a normában, vagy szalag mellett dolgozó fiatalok vezetővé válásának kilátás­­ta lansága . Valamelyest ide tartozik az is, ami néhány Ifjúsági Parlament tapasztalata volt, alsóbb szinten a fiatalok nem merték el­mondani a véleményüket. Az indokolás az előbbiekhez hasonló. Ha már az ifjúsági parlamentekig eljutottam, egy gondolat ere­jéig az ifjúságpolitikáról is szólnék. Az irányelvek vitájá­nak összegezésében szerepel, hogy a kongresszustól várunk az ifjúsággal kapcsolatos útmutatást. □avasolom, hogy a kongresszusig is lapozzuk át mégegyszer a Központi Bizottság 1984. X.9-i állásfoglalását ifjúságpoli­tikai kérdésekben. □avaslataim a határozati javaslat módosítására, illetve a meg­választandó pártbizottság munkájára vonatkozóan: (módositás) kerületi KISZ bizottság, ifjukommunisták feladatai- javitsa belső szervezeti életét, gondoskodjon a korosztályok­nak megfelelő kulturális, szórakoztató programokról helyett:- javitsa belső szervezeti életét, a korosztályoknak megfelelő kulturális, szórakoztató programokkal is segitse tömegbe­folyásának növekedését,- támogassa a párttaggánevelő munkát, könnyítse a munkás és a tanuló fiatalok útját a párthoz, helyett:- crősitse párttaggáncvelő tevékenységét a munkás és tanuló fiatalok körében. k iegész ités: A tanácsnál, illetve a szakszervezetekben dolgozó kommunisták feladatai közé javasolom az ifjsuággal való foglalkozás téma­körét is felvenni, ezt a már emlitett ifjúságpolitikai hatá-L zJ

Next

/
Thumbnails
Contents