Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1985-02-16
39. Ezek a pártra és ifjúsági szervezetére, furcsamód vagy természetesen- ellentétes hatást gyakoroltak. Partunkban pezsgést váltotta ki, mégha kényszerűen is, de többet és igyekeztünk hatékonyabban politizálni, vitákban vettünk részt, néha szemérmesen, máskor szemérmetlenül. Ez fellendülést, pezsgést jelentett még akkor is, ha a vélemények szélsőségesebbek lettek, az uj melletti kiállás nem mindig egyértelmű. A KISZ-re is igazak ezek, de ott a hagyományosan sikeres munkaformákat rombolták a kedvezőtlen jelenségek . A megnövekedett egzisztenciális problémák hatására visszaesett a társadalmi munka végzés, kevesebb idő jut a sportra, kirándulásra, kulturális megmozdulásokra. Ez utóbbinál még konkurenciaként jelentkezik a megasszinvonalu technikai eszköz tár, ami ma esetenként magánkézen megtalálható, de a szervezet számára szinte elérhetetlen. Ez a relativ sikertelenség is okozója a KISZ körül dúló vitáknak, a megújulást sürgető felszólalásoknak. E megújulást azonban nem átszervezéssel, hanem tartalmi megújulással kell elérni, súlyozva, hogy melyik területen rni az elsődleges feladat, de nem elfeledve a szocialista embertípus ma már néha ködbevesző formáját, melynek megalapozása feladatunk. Az adatokból is látható, hogy az ifjúsági szervezet taglétszáma, szervezettsége nem változott jelentősen sem megativ, sem pozitiv irányban. Nagyfokú átrétegeződés figyelhető azonban meg, ma már több a diák KisZ-es, mint a dolgozó és az összlétszámúk is majdnem azonos. A tagfelvétel nagymértékű növekedése annak tudható be, hogy 1982-től nem a tanév végén, hanem a tanév elején lépnek be az elsősök, amikor még többet felvesznek. Tisztelt PártétekezletI A fiatal dolgozók létszámának csökkenésével kevesebb lett az e rétegből pártunkba felvehetők száma is. Vajon csak ez az oka annak, hogy a felvettek között a 45 %-ot Bem éri el a 30 év alattiak aránya? Nem. A gazdasági problémák e téren is éreztették hatásukat. A fiatalok korábban is ritkán jelentkeztek, hogy be szeretnének lépni közénk. De korábban több energiánk, több időnk jutott arra, hogy a felkészületlenebb, de lelkes/jó munkát l