Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1985-02-16
10. III. összességében a taggyűléseket - amelyek a helyi politizálás szinterei voltak - jó munkahangulat, élénk vitatkozó szellem, kiegyensúlyozottság jellemezte, amelyek a jó politikai légkör kritériuma i . A problémák érzékelésében, fogadásában, felvetésében tapasztalható változás azt mutatja, hogy a kommunisták megtanultak a gondokkal együttélni, szemléletükben és magatartásukban, konstruktív hozzáá1 lás,javító szándék, a hiányosságok felszámolásának igénye érzékelhető. A figyelem elsősorban a helyi kérdések felé fordult, ami tükrözi azt a felismerést, hogy csak a helyi tennivalók megvalósításán keresztül lehet a tágabb környezet, az ország helyzetén is javítani. A vitákra, eszmecserékre a párt politikája iránt megnyilvánuló bizalom, a tennivalók előtérbe állítása volt a jellemző. Az elfogadott határozatok a gazdasági munka javítására, a pártmunka színvonalának emelésére irányultak, s megfelelő alapot biztosítanak a következő év politikai tevékenységéhez. A munka értékelésén és a feladatok meghatározásán túl több taggyűlésen ünnepélyes hangulatú tagfelvételre, valamint néhány helyen a kiemelkedő politikai munkát végző elvtársak elismerésére került sor. üss^eá 1 lj tóttá : üsurgai Pál politikai munkatárs