Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1985-02-16

A kerületi pártbizottság első titkára, titkárai, tagjai és munka­társai valamennyi közvetlen irányitásu alapszervezet taggyűlésén képviselték a pártbizottságot, minősítették a pár tszervezetek öt éves munkáját. A politikai munkatársak - lehetőség szerint - több decentralizált alapszervezet taggyűlésén is részt vettek, ahol az irányitó pártbizottságok, pártvezetőségek képviselői tolmácsolták a testületek értékelését a - beszámolási időszakban - végzett mun­káról. I. Az előkészítés tapasztalatai A kerületi pártbizottságon összevont és csoportos titkári értekez leteken ismertettük a taggyűlések előkészítésének politikai és szervezeti tennivalóit. Külön hangsúlyt kapott a felkészülés során az a tény, hogy ez évben öt év munkáját kellett értékelni,továbbá az, hogy ebben az időszakban kellett elvégezni a soronkövetkező választások káderelőkészitését, valamint a kongresszusi dokumen­tumok feldolgozásával kapcsolatos feladatok ütemezését. Nagy fi­gyelmet fordítottunk ezért az Útmutató magyarázására, helyes ér­telmezésére, s az előkészítő munka végrehajtásáról menetközben -csoportos titkári értekezleten - tájékozódtunk. Pártszervezeteink az előkészítő munkát a határozat szellemében, a kerületi pártbizottság intencióinak megfelelően végezték. Nagy részük a beszámoló elkészítésére, az egyéni beszélgetések lefoly­tatására ütemtervet készített. A beszámolók elkészítését megelőzendő, valamennyi pártszervezet­nél sor került az egyéni beszélgetésekre, melyeket gondosan, lel­kiismeretesen készítettek elő, s több pártszervezetnél csoportos formában bonyolítottak le. Az a törekvés volt a jellemző, hogy a párttagok lehető legszélesebb körét vonják be az eszmecserékbe. ♦ Ezen túlmenően számos pártszcrvezetnél beszélgetést folytattak pártonkivüli gazdasági, tömegszervezeti vezetőkkel, aktivistákkal.

Next

/
Thumbnails
Contents