Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1985-02-16
tését politikánkkal. A pártdemokrácia fejlődött, amely jelentős hatással volt az üzemi demokrácia fejlődésére is. Munkánk egyik gyenge pontja a határozatok végrehajtásának megszervezése és ellenrőzése, amely feltétlen javításra szorul. A kerületi pártbizottság irányitó munkáját tudatosnak, hatékonynak Ítéljük meg. Tagfelvételi tevékenységünket jónak tartjuk. .Szervezettségünk a kerület első üzemei között van. Fejlődni elsősorban a fiataloknál végzett munkánkban kell, hiszen az átlagéletkor 46 év pártszervezetünkben. A párt káderinunkája kiegyensúlyozott, párt és tömegszervezeti vezető gondjaink alapvetően megoldottak. Az állami személyzeti munka elvszerü, de a nagyszámú távozás és nyugdíjazás miatt esetenként szükség megoldásokat kénytelen alkalmazni. Pártpropaganda és ideológiai munkánk nagyon sok nehézséggel küszködik. Az utóbbi időben több jelentős probléma merült fel, melynek elméleti tisztázása feltétlenül szükséges lenne,. (Pl: elosztási-érdekeltségi viszonyok kérdései, munkásosztály szerepe, viszonyunk az egyes tőkésországokhoz.) Általában a felső pártszervek sem alakítanak ki,tisztáznak egyes problémákat, melyekről természetesen véleményünk van, de elméleti értékelés részünkről nehéz. Rossz megközelítésnek tartjuk a propagandánk deffenziv alapállását, magyarázkodásait. Célszerűnek tartanánk a hibáink mellett eredményeink bemutatását is, és itt felvetődhet a tömegtájékoztatás ilyen irányú munkájának felülvizsgálata is. Propaganda és ideológiai munkában helyi kezdeményezésekkel igyekszünk pótolni a hiányosságokat (pl: rendszeresen meghívott szakértők, vagy kiemelt tanfolyamok szervezése), melyhez a kerületi pártbizottságtól segítséget kapunk. A párttagság eszmei- politikai arculata tükrözi egyrészt feltétlen elkötelezettségét pártunk politikája mellett is vívódást a mindennapok megválaszolatlan kérdéseivel. Pártszervezetünk egyik alapvető és ma legfontosabb feladata gazdaságépitő- segítő munkánk.