Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1980-02-16

I 10. Munkaverseny A szocialista munkaverseny fontos emelője volt gazdasági fejlődésünknek. E mozgalom sikerei nélkül vállalataink kisebb eredményekről és még több gondokról adhatnának számot. A beszámoló időszakban kiemelkedő sikere ­ket hozott a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója, a Párt megalakulásának tiszteletére indított munkaverseny. Ezért több szocialista brigád országos és fővárosi elismerésben részesült. A szocialista munkaverseny fejlődésében meghatározó szerepe van a szocialista brigádmozgalomnak. Az elmúlt években a szocialista brigádok a munkahelyi közélet, a vállalati irányítás részesévé lettek. Tevékenységükkel többlet feladatokat vállalnak, túlnyomó többségük példamutató, egyre in ­kább értik feladataikat és ezzel jó hatással vannak környezetükre. Az éves tervek kialakításában jelentős szerepet vállalnak, különösen a belső tartalékok feltárásában és mobilizálásában. A feladatok végrehajtásá ­ban általában kezdeményező, fegyelmezett munkában fejtik ki aktivitásukat. A termelési feladatok mellett a szocialista brigádok egyre nagyobb je ­lentőséget tulajdonítanak szakmai és politikai képzettségük növelésére. A szer ­vezett oktatásban, különböző vetélkedőn sokszínűén tükröződik a tudati fejlődés. A szocialista brigádokra egyre inkább érvényes, hogy a közösségek, a társadalom iskolái, ahol jelentős a nevelőmunka. Ebben fontos szerepe van a politikai tömegmunkának. A szocialista brigádok társadalmi elismerése is erősödött. A szocialista brigádvezetői és brigádtanácskozások éltető elemei az üzemi demokrácia erősödésének. A kollektív vélemények, értékelések egyre gyakoribbak. Helyesnek bizonyult a munkaversennyel kapcsolatos el ­ismerések eldöntését a brigádértekezletre bízni. Az értékelések tárgyilago­­sabbá, igényesebbé váltak. A XII. kongresszus és hazánk felszabadulásának 35. évfordulója tiszte ­letére indított munkaverseny felajánlások tapasztalatait is figyelembe véve, egyértelmű, hogy a további fejlődést a szocialista munkaverseny konkrétsá ­gában, jobb vállalati irányításban, különösen a nevelő, mozgósító munká ­ban kell megfogalmaznunk. 19

Next

/
Thumbnails
Contents