Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1975-02-15

. . zz bán megfogalmazott célok megvalósítása érdekében a Telefongyár és a FUTO­­BER kezdeményezései. A vállalások a pártvezetó'ségek elvi, politikai irányí­tása mellett a szocialista brigádok példamutatása alapján, a dolgozók széles­körű bevonásával készültek, s magukkal ragadták Zugló üzemeit, a termelő' munkával kapcsolatban álló intézmények kollektíváit. A vállalások összhang­ban állnak a termelési tervekkel és elsó'sorban azok teljesítését, illetve túl­teljesítését segítik eló'. A felajánlások célul tűzték ki a jobb anyaggazdálko­dást, önköltségcsökkentést, importanyag csökkentést, a minőség javítását, vala mint a dolgozók, szakmai, politikai nevelését, kulturális és szociális helyze­tének javítását is. A dolgozók életszínvonalának, jövedelmi viszonyainak alakulásával kapcsolat­ban a tervtörvény eló'írja, hogy a negyedik ötéves tervidó'szakban a reálbér 16-18 százalékkal emelkedjék, mégpedig a termelő' ágazgatokban úgy, hogy a hatékonysági követelmények teljesítése esetén az átlagkeresetek növekedje­nek. A rendelkezésünkre álló adatok alapján megállapíthatjuk, hogy Zugló vállalatainál általában az átlagkeresetek emelkedése kismértékben meghalad­ja a népgazdasági átlagot. Ennek következtében a munkások és alkalmazot­tak reálbére is kedvezően alakul. A Központi Bizottság 1972. november 14- 15—i ülésének határozata alapján 1973. március 1-tői külön központi bérintézkedések történtek. A határozatot mindenütt kedvezően fogadták. A felsőbb szervek, minisztériumok intézkedé­sei a határozattal kapcsolatban gyorsak, a végrehajtást segítőek voltak. Nem lehetett ilyen egyértelműen nyilatkozni a sajtó és egyéb hírközlési szerveink tájékoztatásairól, melyek néhány esetben átgondolatlanok voltak. Kerületünk vállalatainál a végrehajtást komoly előkészítő munka előzte meg. Elemző fel­mérések készültek a végrehajtás anyagi és politikai sikere érdekében. A hatá­rozat végrehajtásából jelentősen kivették részüket a párta lapszervezetek, a szakszervezetek.

Next

/
Thumbnails
Contents