Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1975-02-15
a vezetés színvonalát. A vezetőkkel való foglalkozás azonban gyakran leszűkül a vállalat felső vezetőire. Gondot okoz, hogy a káderutánpótlásról sok helyen nem történik céltudatos gondoskodás. A pártszervezetek hozzáértően és eredményesen ösztönzik a gazdasági feladatok megoldását segítő mozgalmakat (szocialista munkaverseny, szocialista brigádmozgalom, kommunista műszak stb.). Sokat javult, s egyre hatékonyabb a gazdasági vezetők beszámoltatása, mint a termelés pártellenőrzésének egyik döntő formája. A fontosabb határozatok megvalósításának helyzetéről kérik a beszámolást. Az eddiginél nagyobb gondot kell fordítani a beszámoltatást előkészítő helyszíni ellenőrzésekre, brigádvizsgálatokra, a dolgozók véleményére, a szakszervezetek és a KISZ tapasztalataira. A gazdaságpolitikai célok megvalósítását segíti, hogy növekszenek a pártszervezetek közvetlen kapcsolatai az egyes munkáskollektivákkal, rétegekkel. Gyakoribbak az egyéni és csoportos beszélgetések. Ezáltal világosabbá válnak pártszervezeteink és dolgozóink előtt azok a nehézségek, melyek fékezik a gyorsabb előrehaladást. Az üzemi pártszervek, a szakszervezetekben dolgozó kommunisták az eddiginél többet foglalkoznak az üzemi és a munkahelyi demokrácia fejlesztésével, mégis a jövőben ezen a téren lényegesen többet kell tenniök. Meg kell találni azokat a legcélravezetőbb formákat, - és a meglévőkre jobban támaszkodni - ahol a dolgozók javaslatai nagyobb megértésre és hasznosításra találnak, ezáltal is erősíteni kell a tulajdonosi érzetüket, a munkafegyelmet is kézzelfoghatóbbá kell tenni, hogy boldogulásuk szorosan kapcsolódjon az adott vállalat jobb munkájához. A kerületi vállalatok és szövetkezetek X. Kongresszus óta végzett gazdasági munkájának elemzése A gazdaságirányítás 1968. január 1-én bevezetett rendszere alapvetően megváltoztatta a vállalatok működési feltételeit, gazdálkodásukat. E változás következtében a vállalati szervező munka a múlthoz képest sokoldalúbbá, felelősségteljesebbé vált. A vállalatok a negyedik ötéves terv készítése során igyekeztek biztosítani,