Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1975-02-15

ágyas kórházfejlesztés ennek ellátására nem elegendő, a 18 évvel ezelőtt létesített kerületi szakrendelő intézet forgalma pedig csak az elmúlt 5 év alatt 5o %-kal növeke­dett , Az egészségügyi munka korszerű műveléséhez azonban az egész­ségügyi ellátás további jelentős fejlesztése szükséges, lényegesen javitani és korszerűsíteni kell a meglévő intéz­mények müszerhálózatát, és a pártbizottság beszámolójában emlitett uj szakrendelő intézet épitése, a körzeti és üzemi orvosi ellátás bővitése mellett gondolni kell az egyre nö­vekvő kerület fekvőbetege intézményeinek fejlesztésére is. A pártbizottság beszámolójához csatlakozva az eddigieknél is nagyobb erőfeszítéseket igyekszünk tenni orvosaink eszr mei, etikai nevelésére, a nővérek és asszisztensek szakmai és politikai továbbképzésére és soraikból pártszervezetünk erősítésére. Kórháunk dolgozói mindent meg tesznek az egészségügyi munka további fejlesztése, kerületünk betegellátásának elősegítése érdekében.

Next

/
Thumbnails
Contents