Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1975-02-15

család alapitágunkban a lakásárak állami támogatása, a la­káselosztás differenciáltsága, valamint a népesedéspolitikai rendelet. Sok intézkedés történt a fizikai dolgozók tovább­tanulási lehetőségének megkönnyítésére. Nagyon jónak tartjuk azt a módosított rendeletet, amely lehetővé teszi az esti iskolákban leér/ettségizett fizikai dolgozók nappali egye­temre való küldését is. Egy dolgot viszont nem tudok meg­érteni, még pedig a fiatal fizikai dolgozók állandó csökke­nését kerületünk üzemeiben. Miért mennek el mégis tölünk ennyi sok intézkedés után? Nem azokat a fiatalokat keresem, akik elmentek a szolgáltatásba, szabadfoglalkozásba, vagy éppen értelmiségi dolgozókká váltak? hanem azokat, akik a Danuviából, a Telefongyárból, vagy éppen az BEAG-ból más ál­lami vállalatokhoz mentek. Hogyan tudnak azok a vállalatok lényegesen többet fizetni, mint mi? A közgazdasági szabály­zókat, bértáblázatokat nekik is be kell tartani, s ráadásul üzemeink termékei legalább olyan fontosak a népgazdaságnak. A Danuviában 1973 márciusában a kötelező 8 %-os béremelést még másfél százalékkal megtoldotta a vállalat vezetése A 3o éven aluli fiatalok számára. Számuk mégis csökken. Ezek az anyagi oldalak, de véleményem szerint ennek van egy másik oldala is, ami inkább érzelmié Az a tapasztalatom, hogy ke­vesebbet foglalkozunk a fiatalokkal. A közvetlen vezetőik elsősorban munkaerőket látnak bennük, akik dolgoznak, és amiért fizetést kapnak. Ez helyes is, de az már baj, hogy a dolgozók mögött kevésbé veszik észre az embert, hogy ér­zelmileg is hassanak rájuk, hogy foglalkozzanak velük, vagy vegyék észre apró broblémájukat. Eszre kell vennünk, ha a^közösségben nem jól érzi magát egy fiatal, mert a felmon­dás beadásáig általában egy hosszabb folyamat játszódik le benne- A munkásfiatalok nekünk tavaly ezt úgy fogalmazták meg, hogy akkor foglalkoznak csak velük, ha már baj vajn Itt szeretném kihangsúlyozni KISz szervezéseink óriási fel­adatát, hogy olyan közösségeket alakítsanak ki a fiatalok között, ahonnan nem szívesen mennek el. Nevelésüket és velük való foglalkozást az ifjúságpolitika által meghatározott munkamegosztási elv szerint kell végeznie Ebből adódóan üzem és művezetőink, csoport és brigádvezetőink és mi kom­munisták, akik beosztásunknál fogva közvetlen kapcsolatban állunk a munkásfiatalokkal sokkat többet tehetnénk és a jö­vőben tegyünk is a fiatalokért. Ha ezt a munkát mi lelkiis­meretesebben és nagyobb türelemmel végezzük, biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben ennek meg lesz az eredménye is. A kiadott Írásos beszámolóval és a Szervezeti Szabályzat mó­dosításával egyetértek és azt elfogadásra javaslom.

Next

/
Thumbnails
Contents