Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1975-02-15
- Tisztelt Pártértekezlet’. A Pártbizottság megtartotta első ülését, és az alábbi tisztségviselőket választotta meg;- Azt feloivuenlj Tisztelt Pártórtekezlet! Kedves Elvtársnők, Elvtársakt Pártértekezletünk végéhez értünk. A mai nappal - küldöttértekezletünk befejezésével - hosszú hetek, hónapok munkáját tudhatjuk magunk mögött. Megállapíthatjuk, hogy munkánk fáradtságos volt, de megérte fáradozásainkat, A beszámoló és vezetőeégválasztó taggyűlések munkájából párttagságunk aktivan kivette részét, tett bizonyosságot pártunk politikája mellett. Véleményt mnndott az elmúlt négy évben végzett munkánkról, és megtette javaslatait a következő időszak feladataira vonatkozóan. Ebben a munkában a közel lá.ooo párttagságon túl, a pártonkivüli dolgozók it kivették részüket, akik aktívan bekapcsolódtak hazánk felszabadulásának 3ó. évfordulója, és pártxmk XT) Kongresszusié tiszteletére meghix'detett munkaversenyben. A továbbiakban feladatunk, hogy a pártszervezetekben, itt a kerületi Pártért eke zle tea, és -wa-jden a Budapesti Párté-’tekezloten, valamint a Kcrgresezusőn hozott, 111. hozandó határozatokat, maradéktalanul hajtsuk végre, tegyünk eleget a kapott megbízatásainknak, párttagságunk, munkásosztályunk, és a kerületünk lakosságának közmegelégedésére. Ehhez a munkához hívjuk segítségül a párttagságon túl,