Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1970-10-17 - 1970-10-18/I

12 program, amelyet a Budapesti Pártbizottság kezdeményezése, tanácsunk előterjesz tése alapján a kerületi Pártbizottság jóváhagyott és a IV. ötéves terv keretében va lósul meg. A feladat éppen ezért most az, hogy ezek valóra váltására az eddiginél is nagyobb és következetesebb erőfeszítésre kerüljön sor. A tanács kommunista ve zetői, a tanács és annak apparátusa részéről az eddiginél is több erőfeszítést kell tenni a helyi erőforrások további növelésére, a kerületben lévő vállalatok, üzemek, intézmények nagyobb arányú bevonására és minél hatékonyabb felhasználására. A kerületi Pártbizottságnak és a tanács kommunista vezetőinek a jövőben is támo gatniok kell minden olyan tevékenységet, amely azt segíti elő, hogy egyre hatéko nyabbá váljon a tanácsnak, mint testületnek és apparátusának a lakosság érdekében végzett munkája. Tovább kell javítani a vezetés színvonalát és eredményességét, növelni a választott testületek szerepét. Több gondot kell fordítani az államigazgatási munka egyszerű­•> sitésére, az ügyintézés meggyorsítására. A kerület állampolgárai minél aktívabban szólhassanak bele, és vehessenek részt a helyi várospolitika és közérdekű feladatok kialakításában, eldöntésében, végre ­hajtásában. Tovább fejlődjék a szocialista demokrácia, amelyért a most következő választá ­sok is felhasználhatók. Erősödjék a kerület lakóinak politikai egysége, szélesed jék közéleti tevékenységük. A szocialista törvényességet a közren d és a k özbizton sá g érvény esülését - ebben a rendőrség és az ü gyészség munkáját - úgy értékelhetjük, hogy a szakvezetők a helyi pártszervezet és a személyi állomány a közrend, a közbiztonság javulásán, a szocialista törvényesség érvényesítésén eredményesen dolgozik. A mindenki által tudott dolog, hogy a szocialista rendszerünkben az állampolgári jogegyenlőség és a szocialista törvényesség szigoiu betartása állami, társadalmi rendünk alapvető, al ­kotó elve. L-

Next

/
Thumbnails
Contents