Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1966-10-21 - 1966-10-22
- Nem kielégítő a gazdasági-műszaki vezető káderekkel való fog lalkozás, ezek munkájának, magatartásának értékelése, - ideológiai, politikai képzésükről való gondoskodás. Tennivalóink a munka továbbvitele és továbbfejlesztése érde kéb on. Gazdasági életünk mélyreható elemzése alapján tpvábbi fejlődé sünk meggyorsítása érdekében a Központi Bizottság kidolgozta és megjelölte harmadik 5 éves tervünk fő célkitűzéseit, határozatba foglalta a gazdasági mechanizmus reformjával kapcsolatos feladato kat. Ebben meghatározta a pártszervezetek feladatainak főbb elveit is, amit az elkövetkezendő időben egyre inkább figyelembe kell venni és munkánkban hasznosítani. Ma már egyre inkább megértésre talál a gazdasági mechanizmus reformjának szükségessége, az, hogy ennek bevezetését objektív okok, egész társadalmi, gazdasági fejlődésünk során kialakult új követelmények teszik szükségessé. Mindemellett e kérdésben még több, ma már ismert, vagy még nem ismert olyan nézeteket kell majd leküzdenünk, amelyek elsősorban a dolgok meg nem értéséből fakadnak ugyan, de az ügy előbbre vitelének semmi esetre sem használnak. "Pl, - egyes alapszervi titkárok, kommunisták tartanak a gazdasági vezetők szubjektív Ítéletétől, attól, hogy a gazdasági veze tők személyi felelősségének, önállóságának növelése nem fogja-e formálissá tenni a pártszervek szerepét. Nem fog-e a pártellenőrzés mellőzésével, vagy visszaszorításával, a politikai nevelő munkára váló leszűkítésével együtt járni? - Ezt elősegítik a különböző szinten dolgozó egyes gazdasági vezetők azon "vicces" megjegyzései, melyeket egyes alap szervi titkárok felé tesznek, hogy "jó, jó, most még bele szólhatsz a dolgokba, de majd ha önálló döntési jogom lesz, akkor már csak mesélhetsz!" stb. Az említett d okum ent umok .a lapj án m egálla pí that ó, hogy a pár t szervezetek szerep e a gazda sági épitőmunka területén tovao b""n öve k szik, amely'elsősorban a párt gazdaságpolitikajanak a' mégertevésé ben, realizálásának elősegítésében, a vezető káderek igényesebb ki választásában és hatékonyabb nevelésében, az adott területen dolgo zó erők ösztönzésében, fő tevékenységük koordinálásában, a folyama tos politikai ellenőrzés érvényrejutásában kell, hogy kifejeződjön. Mindebből kövér,kezik , h ogy az eddig kialakult _mun.k^stijusi t ».ni£; nak n em az elveté sé ről., vagy gy ökeres megv áltoz tatá s áról va n szó, hanem továbbfejlesz t éserő i , javít ás áról, az új fe ladatok 'által ta ~m■ ö.;~'tott követelményekhez va ló hozzáigazítás ról.~ Mindezek alapján a következő feladatokat tűzzük magunk elé: