Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1962-10-16 - 1962-10-17/I
-4-Értékelésünk szerint a nyilvántartás túl mechanikus és szerintünk kevés gazdasági vezető szerepel a hatásköri listábah. Hiba az is, hogy a legtöbb gazdasági vezető anyagában nincs rögzitve éven ként az értékelés, mert mint mondják a minisztérium nem küldi el a minősítéseket. Véleményünk szerint a pártbizottságnak a minisztériummal össz hangban meg kellene lenni a véleménynek a gazdasági vezetőkről és ennek szerepelni kellene az anyagban. összefoglalva értékelésünk szerint a kerületi pártbizottság apparátusa a "kiadott ügykezelés szerint végzi munkáját, és az jó nak mondható. Az, olyan apróbb hiányosságok, hogy még a központi iktató megkerülésével esetenként jön be ügyirat, vagy azt megke rülve kerül ki az apparátusból, vagy az egyes elvtársak a náluk lévő ügyiratokat tovább tartják maguknál, mint arra közvetlen szükségük lenne, abból adódik, hogy egyes elvtársak nem ismerik jól az ügyrendet és annak fontosságát. Ezért hiánytalanul érvényt ,kell szerezni a Központi Bizottság 1959* januári és májusi határozatának, mely szerint a pártapparátus minden politikai és ad minisztratív dolgozójának ismerni kell a bizalmas ügykezelés és ügyintézés feladatait, ezért az apparátusba érkező uj dolgozók kal ismertetni kell e határozatot és azok tudomásulvételét alá írásukkal igazoltani kell. Ami az üzemi pártszervezetek ügyviteli munkáját illeti, álta lános a javulás, de még akad sok tenni való. Többségüknak ikta tókönyve van, a ki és bejövő leveleket iktatják, soi'számmal lát ják el, a jegyzőkönyveket, leveleket külön dossziéban tartják, időrendi sorrendben és az éberség követelményeinek megfelelően kezelik azokat, mint például: a BM Gépkocsijavitó , vagy a Tele fongyárnál. De igen sok még azon pártszervezet, ahol ezt a mun kát elhanyagolják, a Vegypapírnál 1959* december 10-i vizsgálat nál ezzel kapcsolatban ezt irtuk: ” az ügyvitel nem megfelelő, a ki és bejövő leveleket egy számozatlan füzetben tartják iktatás nálkül". 1952. junius 16-án pedig " az ügyiratok kezelését nem találtuk-rendben, a pártszervezetnek nincs iktatókönyve.' ’ A tanács nál 1961-ben hónapokon keresztül nem iktatták az okmányokat. Ugyan ezt tapasztaltuk a Vibrátorgyárban. A Világítástechnikánál • a ki menő levelekről nem készítettek másolatot, de sok helyen például: vezetőségi ülések jegyzőkönyveit egyszerűen nem rögzitik papirra. Meg kell mondani, hogy a fenti hibák annak ellenére állnak fenn, hogy a Pártbizottságon is sokat foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Itt az alapvető hibát abban látjuk, hogy a párttitkárok nem is merik az ügyekezelést és igy az eléggé gyakran változó gazdasági felelősöket nem tudják ebben a munkában támogatni. De nagyobb hi ba, hogy nem értik, hogy a jó ügyviteli munka elősegíti, könnyeb bé teszi a pártmunkát és azt, hogy ez is párthatározat, amit vég re kell hajtani. Tisztelt Elvtársak! A pártmunka igen fontos eszköze az agitációs és propaganda anya gok terjesztése. Ezért hozták létre a pártkiadványok terjesztésé re a kerületi kirendeltségeket, hogy igy a Pái ’ tbizottságok gaz dái és irányitói legyenek ennek a munkának.