Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1962-10-16 - 1962-10-17/I

így fordulhat elő, hogy a párttagság egyrésze nem teljesíti meg ­felelően pártkötelezettségeit, nem vesz megfelelően részt a közös munkában és minden felelősségrevonás nélkül, hosszú ideig teheti ezt, mint ahogy a határozatok végre nem hajtásáért is alig vesznek elő valakit. Úgy ítéljük meg, hogy ebben a Kerületi Pártbizottságnak is következetesebb ellenőrző, nevelő munkát kell végezni. Az el ­múlt időszakban a Kerületi Pártbizottság - de főleg az apparátus - munkájának ez volt a fő gyengesége. Osak néhány vonását értékeltük a kollektív vezetésnek. Nyilvánvaló, hogy ezt még majd a mindennapi munkánk során tovább kell elemezni. A most megválasztandó Pártbizottság egyik legfonto ­sabb feladata lesz a továbbiakban is a demokratikus centralizmus sokoldalú fejlesztése, a kollekti vezetés fokozottabb erősítése. Tisstelt Pártértekezlet ! Kedves Elvtársak! A Pártbizottság a fentiekben foglalta össze 5 éves mun ­kánkat, mondhatnánk hozzájárulásunkat hazánkban a szocializmus alápjainak lerakásához. Hogyan is lehetne összefoglalni e jó két ­órás beszámoló lényegét? Talán úgy, hogy megértettük pártunk politikájának lénye ­gét s erőnk szficint, képességünk megszabta keretekben vállaltuk mi is itt a magunk körében a munkásosztály, a nép szolgálatát. Lát ­tuk mi ennek szépségét, de sokszor inkább csak a nehézségét. Bizony ahogy igy végigtekintünk a 5 éven, vesszük csak észre, ami talán a mindennapi munka füzében fel sem tűnt: nagy utat tettünk meg, népünk életében történelmi fejlődés tanúi, részesei voltunk. Hazánkban le ­raktuk a szocializmus alapjait, megváltoztak a termelési és társa ­dalmi viszonyok. Eközben változtunk, fejlődtünk mi is. Sok tapasz ­talattal lettünk gazdagabbak, bővült tudásunk, műveltségűnk s igy jobban megértjük a mai kor követelményeit. Közelebb kerültünk pár ­tunkhoz, őszintébb, tisztább lett ez a kapcsolat. Napi életünk szép ­sége, tartalma, jövőnk biztató távlatai, a hozzánk legközelebb álló közösséghez való tartozás vágya vonz bennünket pártunkhoz, mely a marxizmus-leninizmus tiszta fényénél mindnyájunk útját jelöli meg.

Next

/
Thumbnails
Contents